A BTS vezető producere, Pdogg szereti feszegetni a csapat énekeseit a vokális határaikig tolni, sőt még azon is túl. Ennek az egyik legextrémebb – és leglenyűgözőbb – példája a falzett hangok sorozata, amit Jin a Crystal Snow című számban énekel ki. Az ilyen és ehhez hasonló pillanatok alapján sosem mondanánk meg, hogy Jin nem foglalkozott énekléssel (vagy tánccal) mielőtt újoncként csatlakozott a Big Hit Entertainmenthez (most: HYBE); korábban még színészetet tanult. A Rolling Stone interjúsorozatának harmadik részében Jin mesélt arról, hogyan fejlesztette elképesztő szintre a tudását, felelevenített néhányat a legjobb zenei pillanatai közül és sok más is szóba került. A beszélgetésünk során a kiadója székházában ült, széles hajtókájú kék inget és fekete baseball sapkát viselt az ismert japán márkától, a Mastermindtól, amit SUGA-tól kapott ajándékba.

Egy varieté műsort forgattunk, egy híres és népszerű műsort Koreában, egy ideje nem csináltunk ilyesmit. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindenki megőrült attól, hogy milyen jól nézek ki. [nevet]

Különösképpen akkor, amikor turnéztunk, nem volt idő arra, hogy elgondolkodjak magamon és kitaláljam, mi okoz számomra örömöt, mi az, ami ellazít. Ez az év, amit távol töltöttünk az úttól, lehetőséget adott arra, hogy alaposan átgondoljam, mit akarok és ki is vagyok én, valamint arra is, hogy megtanuljam szeretni önmagamat. Végre lehetőség adódott arra is, hogy többet aludjak, amitől sokkal elégedettebbnek érzem magam. Nekifutottam az edzésnek, és rájöttem, hogy szeretek edzeni. És hétköznapi dolgokat is csináltam, játszottam, filmeket néztem, énekeltem, ilyesmiket.

Nem csak én, a többiek is igazán megérezték. Amikor nem mehettünk turnézni, mindenki érezte a veszteséget, egyfajta tehetetlenséget, és mindannyian csüggedtek voltunk. Eltartott egy ideig, mire sikerült túllépnünk azokon az érzéseken.

Ahogyan arra a cím is utal, igazán mélyponton voltam, amikor a dalszövegen dolgoztam. Valóban nagyon szomorúnak és boldogtalannak éreztem magam. Az, hogy elénekelhettem és felvehettem ezt a dalt, sokat könnyített ezeken az érzéseken.

Nem hiszem, hogy visszautasítanék bármilyen rock stílusú dalt, ami szembe jön velünk. Jó lenne, ha több ilyen dalt készíthetnénk, de adekvátnak kell lenniük és illeszkedniük kell a csapatunk stílusához.

Már akkor is igaz volt és most is az, hogy sokkal több energiát kell belefektetnem olyan dolgokba, ami a többiek számára talán természetesebben jönnek. Sok területen vannak hiányosságaim. Például, néhányan a többiek közül már elsőre megtanulják a koreográfiát és képesek azonnal jól eltáncolni a zenére. Nekem ez nem megy, ezért keményen dolgozok, hogy ne húzzam vissza a többieket és ne legyek teher a számukra. Emiatt egy órával korábban megyek gyakorolni, vagy miután vége a táncpróbának, még maradok kb. egy órát, és megkérem az oktatót, hogy vegyük át még egyszer a koreográfiát.

Nem hiszem, hogy igazán lett volna olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy most már énekes vagyok, megérkeztem. Nem fejlesztettem tökélyre az éneklést. Ugyanakkor egy énekesnek feladata és kötelessége, hogy örömöt szerezzen a hallgatóságának. Osztoztunk az érzéseken, és az, amit csináltam, egyre jobban és jobban rezonált velük. Akár az éneklésem vagy az előadásom, akár valami más volt az oka, de elkezdtem az érezni, hogy képes vagyok kapcsolatot teremteni a közönséggel.

(pimaszul) Leginkább a szerencsében. A jó szerencséjében, hogy találkozott velünk. Nem hiszem, hogy nélkülünk sikerült volna mindezt elérnie. Úgy hiszem, a jó szerencséjében rejlik a zsenialitása. Ha van valami, amit kiemelhetek vele kapcsolatban, az a képessége, hogy a jövőbe tekintsen és nagyon korán felismerje a trendeket. Képes meglátni azt, hogy „ez az olyan dolog, amit csinálhatunk; ez jó lesz a jövőben.” Nagyon tehetséges ebben. És nagyon szerencsés is mellette.

Zavarba ejtő ezt mondanom, mert olyan, mintha magunkat dicsérném. Minden pillanatban, amikor azt éreztem, hogy elértük a hírnevünk csúcspontjára, jött egy másik, aztán megint egy újabb. Úgyhogy miközben egyre idősebb leszek – és megint csak, kissé kellemetlen ezt kimondani -, képesek voltunk újabb és újabb csúcsot megmászni. Úgyhogy érzem a koromat! Érzem, hogy 29 éves vagyok.

Semmi sincs kőbe vésve. Szeretek csak úszni az árral és azt csinálni, amit éppen szeretnék. Most éppen nagyon szeretem a zenét, úgyhogy természetesen sokkal inkább a zenélés felé hajlok.

Szerettünk volna egyfajta édesen szentimentális vagy melankolikus érzést adni annak a dalnak. Amikor megvolt a dalszöveg, próbáltuk kitalálni a témát és a hangszínt a felvételhez. Igyekeztem minél több édesen melankolikus emlékemet felidézni, és a segítségükkel átadni az érzéseket. Mint amikor arra a barátra gondolunk, akivel talán elveszítettük a kapcsolatot; és ebből a szomorúságból merítettem.

Amikor befejezünk egy dalt, mindannyian elénekeljük. Elénekeljük a teljes dalt. Utána pedig eldöntjük, hogy melyik sor kinek a személyiségéhez és karakteréhez illik. És aztán próbáljuk összeállítani, kidolgozni.

Úgy hiszem azokban a napokban inkább azt éreztem, bárcsak össze tudnék hozni egy ezer fős közönséget, ezt akartam megvalósítani. Ez volt a célom akkoriban.

Fordítói megjegyzés: 
A fordításommal korábban egy másik blogon is találkozhattatok már, így ismerős lehetett néhányatok számára. A Smeraldo Gardenre a korábbi fordítás újraellenőrzött és erősen átjavított verziója került már ki. 

Köszönöm, hogy (itt is) elolvastátok!