7Fates: CHAKHO 13. fejezet (Wattpad)

 

7Fates: CHAKHO 13. fejezet Wattpad

CHAKHO

13. fejezet - A felkészülés

– Hát még itt vagy! Nagyszerű – mondta Haru elégedetten Jooannak, majd Zeha és Do-geon felé fordult. – Megtaláltam a rejtekhelyükhöz vezető utat.
– És hol van?
Jooan és Do-geon is azonnal követelte tőle a választ.
– Azt nem árulom el nektek – felelte higgadtan Haru, mire Do-geon felhúzta az orrát bosszúságában.
– Bökd már ki!
– Nem. Nem fogom elmondani. 
– Te most szórakozol velem? – ragadta meg Do-geon Haru gallérját. – Azonnal áruld el!
– Igen, kérlek, mondd el nekünk – győzködte Jooan lágy hangon.
De Haru hajthatatlan maradt, és tagadóan megrázta a fejét. A viselkedése szégyennel töltötte el Zehát. Mégis mi ütött Haruba? 
– Hé, mégis mire megy ki ez az egész? – vonta kérdőre a társát. – Ez most nem valamiféle játék!
– Tisztában vagyok vele – állta a pillantását Haru. – De gondolj csak bele, Zeha. Szerinted mégis mit fognak csinálni, ha elárulom nekik, hogy hol van az a hely?
– Hát… – Zeha a szájába harapott, ahogy átgondolta, hogy mi történne valószínűleg, de Haru azt már nem hagyta, hogy hangot is adjon a következtetésének.
– Már rohannának is – magyarázta meggyőződéssel. – Olyanok lennének, mint a molylepkék, amiket vonz a fény. Még annyi időre sem állnának meg, hogy átgondolják, vajon rendelkeznek-e a szükséges erővel és képességekkel, hogy le tudják győzni a beomokat, amikkel majd szembe kell nézniük. Vagy tévedek?
Do-geon szorítása gyengülni kezdett és végül elengedte Harut.
– Én erős vagyok – vetette ellen halkan Jooan. – Láttad, hogy mire vagyok képes.
– Az kevés ide. – Haru megint megrázta a fejét. – A bázisukról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy nem csupán egy-két beommal kell megküzdened. Te valóban azt hiszed, hogy több beom ellen is tudnál harcolni? Hiszen még erre alkalmas fegyvered sincs.
Haru nem tévedett. Ám annak ellenére, hogy Jooan is elismerte az igazát, még ott égett benne a vágy, hogy levadássza a beomokat. Olyan hamar akart végezni Bultival, amennyire csak lehetséges. Azt akarta, hogy megfizessen mindazért, amit vele tett. A vágy hajtotta, hogy a lánytól kapott erő és képességek segítségével álljon bosszút Bultin. 
– Előbb fel kell készülnünk, mielőtt belevetnénk magunkat a csatába – mondta Haru, és gyengéden Jooan és Do-geon mellkasára ütött. – A bosszú addig várhat.
Jooan eltűnődött azon, vajon honnan tudhat Haru arról, hogy bosszút akar állni a beomokon.
– Mit sem ér a bosszú, ha holtan végzed.

***
Kyeongtae nem akarta elhinni, amit látott. M-mi történik?
Dongcheol parancsnok a minap összeállított egy csapatot, és azzal bízta meg Kyeongtae-t, hogy szabaduljon meg Zehától – bármi áron. 
– Fenyegetést jelent a szervezetünk számára. – ismertette a helyzetet Dongcheol. – Hallottál arról, ami Seongjinnel történt?
– N-nem, uram – válaszolta Kyeongtae.
– Seongjin bukkant rá a beomra elsőként, de az a bajkeverő megölte a szörnyet, aztán megtámadta Seongjint és a többieket.
– E-ez nem lehet…! – döbbent meg Kyeongtae.
– Szörnyű, ugye? – értett egyet a parancsnok. – Éppen ezért megérdemli, hogy meghaljon. Az embereknek össze kell tartania ezekben az időkben, erre jön ez a fickó és szétzilálja az összefogást. Fenyegetést jelent az emberiség számára. Muszáj megszabadulnunk tőle.
A parancsnok ezután újra kihangsúlyozta, hogy Kyeongtae-nek bármilyen rendelkezésre álló eszközt be kell vetnie annak érdekében, hogy végezzen Zehával, akkor is, ha az ügy megoldása áldozatokat követel.  Az a legfontosabb, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljanak Zehától.
– Nem ölheted meg nyíltan. Úgy kell tűnnie, mintha beomvadászat közben halt volna meg. Elvégre is, mi nem vagyunk gyilkosok.
Kyeongtae bízott a saját képességeiben. Végtére is, azelőtt a legerősebb dzsúdósok közé tartozott a nemzeti dzsúdószervezetben. Lehet, hogy Zeha magasabb és nagyobb nálam, de a technika az, ami igazán számít, nem pedig a fizikum, érvelt magában Kyeongtae. Több lehetséges módszert is kieszelt arra, hogyan tudná legyőzni erősebb ellenfelét, hogy ő maga kerüljön ki győztesen a harcból. Ami a legutóbb történt – amikor Zeha könnyedén átvetette őt a válla felett – csupán balszerencse volt. És amúgy is, Kyeongtae egyáltalán nem számított arra, hogy támadás éri.
Arról nem is beszélve, hogy most heten néznek majd szembe két emberrel.  Az a Haru nevű fickó meg túl vézna és gyenge volt ahhoz is, hogy egyáltalán számításba vegye.
Miután logikusan végiggondolta a szituációt, Kyeongtae magabiztosnak érezte magát. Egészen addig, amíg nem látta őket harcolni. H-hogy képesek így mozogni? Mi történik itt?
Kyeongtae éppen Zehát és Harut követte, amikor az előbbi hirtelen felnézett, majd elképesztő sebességgel előre lendült. Olyan hihetetlenül gyors volt, hogy Kyeongtae még csak nem is tudta tartani vele a lépést.
Egy pillanattal később valaki hangosan felsikoltott a távolban. Kyeongtae gyanította, hogy Zeha arrafelé vette az irányt, azt azonban nem értette, hogy mi történt az imént. Honnan tudta Zeha, hogy valami történik arrafelé?
Amikor Kyeongtae odaért és tanúja lett a harcnak, a kíváncsisága borzadássá változott. Zeha két beommal küzdött egyszerre, és olyan őrült sebességgel mozgott, hogy vonalai elmosódtak és már-már láthatatlannak tetszett. Épp olyan gyors, mint egy beom.
És szívós is. Zeha alig használta a fekete kardját – az ökle is ugyanolyan hatásosnak bizonyult, mint egy fegyver. 
És aztán ott volt Haru. A háttérből segítette Zehát, és a harcból piros kötelével manőverezve vette ki a maga részét, ami akaratának engedelmeskedve hol megnyúlt, hol rövidebbé vált. Egy ponton az egyik beom bokája köré tekeredett és Haru a kötelet megrántva elhajította a szörnyet valamerre. Ez nem lehet igaz. Ő voltaképpen ennyire erős lenne…?
Kyeongtae már többször is harcolt beomokkal, így pontosan tudta, hogy mennyire erősek ezek a bestiák. Egyáltalán nem voltak olyan gyengék, hogy egy ütéssel ki lehessen fektetni őket. Vagy hogy valaki a kénye-kedve szerint rángassa őket egy kötéllel.
Igaz, hogy az elmúlt hónapok során a beomvadászok sokkal erősebbé váltak, és az erejük messze meghaladta egy átlagos ember erejét, attól még ők is emberek voltak. Zeha és Haru azonban mások voltak. Mintha olyan képességek birtokában lennének, amelyek jócskán túlszárnyalják egy emberi lény határait. Lehet, hogy… ők nem is emberek. Talán beomok, akik csak embereknek adják ki magukat?
Kyeongtae gyanakvással figyelte villámgyors mozgásukat. Zeha elrugaszkodott a földről és olyan könnyedén szökkent a levegőben egyik helyről a másikra, mintha magát a levegőt használná lépcsőként. A beomok is pontosan így szoktak ugrani, tanakodott Kyeongtae, ami cseppet sem enyhített a gyanún, ami befészkelte magát a fejébe.
Zeha olyan erővel lendítette meg a kardját az egyik beom irányába, hogy Kyeongtae hallani vélte, ahogy kettészeli a levegőt, aztán az egyik beom feje a földre esett. A másik beom megvetette a lábait és az ég felé üvöltött. Mintha segítséget hívna, gondolta Kyeongtae, és ezzel egy időben arra is ráébredt, hogy veszélyes lehet, ha továbbra is itt marad. Ennek ellenére képtelen volt megmozdulni, mintha földbe gyökereztek volna a lábai. Amikor az ember olyasvalakivel találkozott, aki messze felülmúlta az emberi képességek határait, ez volt a test természetes reakciója. És Kyeongtae épp egy ilyen helyzetben találta magát. Elképedve figyelte, ahogy Zeha és Haru vállvetve harcoltak. 
Nem tellett sok időbe, mire a másik beom is élettelenül elterült a földön.
Zeha előrehajolt és kezeivel megtámaszkodott a térdén, hogy kifújja magát. Haru azonban vele ellentétben egyenletesen lélegzett és a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta annak ellenére, hogy néhány pillanattal korábban még villámsebesen cikázott, sőt, szinte repült a levegőben.
– Indulnunk kell – figyelmeztette a társát az ezüsthajú. – A beomok már a közelben vannak.
– Igen, menjünk – értett egyet a másik.
Zeha éppen visszacsúsztatta kardját a hüvelyébe, amikor észrevette Kyeongtae-t. Amikor a tekintetük összetalálkozott, Zeha összeráncolta a szemöldökét. Láthatóan felismerte, ki áll előtte.
– Mit nézel így? Megint van valami mondanivalód?
Kyeongtae csupán összeszorította az ajkait és megrázta a fejét.
Amikor Zeha odaért mellé, a fiatal férfi egyik kezével megszorította a vállát.
– Futás! Jönnek a beomok – mondta, és ezzel elsietett. 
Kyeongtae és a csapata tátott szájjal bámultak utána.
Kyeongtae szerette volna elmondani Zehának, hogy tiszteli őt. De végül elnyomta magában ezt a késztetést.

***

Zeha megbabonázva bámulta a számokat, amikor megnézte az aktuális egyenlegét a bankszámláján.
– 1,2 milliárd won – mondta hitetlenkedve, és oldalra fordult. – Ezt nézd meg, Do-geon! Nézd ezt a számot. Tényleg 1,2 milliárd áll itt, ugye?
– Igen, igen, tényleg 1,2 milliárd – válaszolta türelmesen Do-geon, mintha csak egy gyereket próbálna lecsillapítani.
– Azta! – Zeha elismerően füttyentett. – Hihetetlen, hogy ennyi pénz van a számlámon… Felvehetnénk készpénzben, nem? Igen, vegyük ki, dobjuk fel a levegőbe és hemperegjünk benne. Na, mit szólsz?
– Szó sem lehet róla, Zeha – nevetett Do-geon és gyengéden megpaskolta Zeha fejét.
– De hát… 1,2 milliárdról van szó! Tényleg nem akarod kipróbálni? És te, Jooan? Te nem szeretnéd?
Zeha lelkesedését látva Jooan nem tudta visszafojtani a mosolyát.
Amióta a lány itthagyta őt, Jooan úgy érezte, mintha egy végeláthatatlan szakadékban bolyongott volna szüntelenül, ami olyan sötét és nyomasztó volt, hogy úgy érezte, bármelyik pillanatban elnyelheti őt, hogy végül addig szorongassa a torkát, amíg bele nem fullad. Ám amikor Zeha és a csapata közelében volt, újra képes volt lélegezni. Mintha végre kijutott volna a fényre, még ha csak egy rövid időre is. 
Zeha, aki általában meglehetősen mogorvának tűnt, mindig felderült, akárhányszor meglátta a bankszámlaegyenlegét.  Jooan ezt aranyosnak találta. És az is kiderült, hogy Do-geon, akit kezdetben ijesztőnek talált, nemcsak hűséges barát, de bölcs és érett személyiség is, erős vezetői képességekkel.
Úgy érzem, itt a helyem közöttük, gondolta, azt viszont nem tudta megmagyarázni, mitől érezte ennyire otthonosan magát velük. De nem maradhatok. Nem szabad elfeledkeznem arról, hogy mivel kell leszámolnom.
Egy pillanatra sem felejtette el, hogyan ölték meg a lányt, miközben Jooant védte. Újra és újra felrémlett a szemei előtt, ahogy még egyszer utoljára levegőt vett, olyan tisztán, mintha csak tegnap történt volna. Jooan ökölbe szorította az ujjait. Bulti. Nem számít, mibe kerül, meg foglak ölni… Az életem árán is.
Zeha és Haru beszélgetése rántotta ki a gondolatai közül.
– Zeha, nem hallottad még azt a régi mondást, hogy úgy kell bánni a pénzzel, mint az emberekkel?
– Szerintem papírra gondolsz – válaszolta unottan Zeha. – És ne idézgess olyasmit, amit nem értesz, Haru.
Haru tudomást sem vett róla.
– Most nincs idő lazsálni. Menjünk, szerezzünk fegyvereket. Irány a piac!
Az elmúlt két napban őrült tempóban vadászták le a beomokat. Két csapatban dolgoztak, így Zeha Haruval, Do-geon pedig Jooannal járta be a veszélyes területeket. Ennek eredményeként sikeresen összegyűjtöttek 1,2 milliárd won vérdíjat.
– Ennyiből még nem fogunk tudni jó fegyvereket venni.
Zeha összeráncolt szemöldökkel pillantott Do-geonra.
– Miért kerülnek ilyen sokba a fegyverek? – panaszkodott. – Korábban sokkal olcsóbbak voltak!
– Utánakérdeztem néhány helyen. Úgy tűnik, valaki minden fegyvert felvásárol, amire csak rá tudja tenni a kezét. Ezért fogytak el a készletek – magyarázta Do-geon. – Manapság csak olyan fegyvereket lehet kapni, amikhez a mesteremberek saját maguk szerzik be az alapanyagot is, és ez megdobja az árakat.
– Vajon ki lehet az? Valami gazdag fickó, aki mindent felvásárol, hogy hasznot húzzon belőle? – Zeha nem rejtette véka alá bosszúságát.
– Talán. Amikor néhány nappal ezelőtt itt jártam – mesélte Do-geon a fegyverét megpörgetve –, 300 millió wont adtak a pisztolyomért, pedig az enyém nem is a jobbak közül való.
– Mindenesetre nekünk már van fegyverünk – mondta Zeha. – Jooan válasszon magának fegyvert, és ha marad pénzünk, később veszünk majd mást is.
A piac nyüzsgött az emberektől. Nemcsak olyan üzleteket lehetett itt találni, amelyek fegyverek és védőfelszerelések adásvételével foglalkoztak, hanem műhelyeket is, ahol az emberek megjavíttathatták a meghibásodott vagy sérült felszereléseiket. Ami persze megmagyarázta a tömeget.
Bár azok is eljöhettek ide, akik el akarták cserélni az eszközeiket másokkal, a hely többnyire olyan kereskedőkkel volt tele, akik fegyverekkel megpakolt standjaiknál árulták a portékájukat. A sikeresebb árusok pótkocsikat alakítottak át üzlethelyiségekké.
A piac hangos és rendszertelen hely, állapította meg Zeha.
– Mindenhonnan jönnek ide vadászok, és ez pedig könnyen az egyik legveszélyesebb hellyé is teszi ezt a piacot – figyelmeztette társait Do-geon. – Legyetek résen!
És ez valóban így volt. A piac a vadászok gyülekezőhelye, akik gyakran keveredtek nézeteltérésbe egymással csak azért, hogy megszerezzék a másik fegyverét. Az összetűzések gyakran végződtek vérontással, esetenként akár gyilkossággal is. A rendőrség azonban szemet hunyt a bűncselekmények fölött, amelyek itt történtek – emiatt a piac egy erőszakos hely volt, ami kívül esett a törvények hatáskörén.
– Jooan, ha látsz valamit, ami jónak tűnik, szólj, rendben?
– Mindannyian keményen megdolgoztunk a pénzért – vetette ellen Jooan, a hangjából kiérződött a bűntudat. – Nem költhetem el mindet csak arra, hogy magamnak vegyek fegyvert.
– Egyébként is pont azért küzdöttünk olyan keményen, hogy tudjunk fegyvereket venni, szóval ne aggódj emiatt. És ne törődj azzal, hogy mennyibe kerül, biztosra kell mennünk, hogy életben maradsz, ez sokkal fontosabb. Csak szólj, ha megtaláltad a tökéletes fegyvert, rendben?
– Rendben, oké. Kösz.
Együtt járták be a piacot megfelelő fegyverek után kutatva, de mindvégig ügyeltek rá, hogy egy pillanatra se lankadjon a figyelmük. De még így sem vették észre, hogy egy idegen követi őket.

Vége a 13. résznek.

0 Hozzászólás