Cein követni kezdte Zehát és a társait, mintha valami megmagyarázhatatlan erő vonzaná hozzájuk.. Mi volt ez… az előbb? Valami furcsát láttam. Cein ujjai megfeszültek a beom szemöldöke körül, amit a kezében szorongatott. Mégis hogyan lehet ugyanaz?

    Alaposabban szemügyre vette Zehát, Do-geont, Jooant és Harut. Nem hasonlítanak egymásra, állapította meg magában Cein. A társaság standról standra járva nézelődött a kereskedők portékái között, ami alapján Cein feltételezte, azért jöttek ide, mert fegyvert akartak vásárolni. Miközben a piacon bóklásztak beszélgettek és viccelődtek egymással, és ki-kitört belőlük a nevetés. A gondtalan légkör, ami körbevette őket, éles ellentétben állt a lármás és kaotikus hellyel. Igyekezett gyorsan lerázni magáról az irigységet, ami valami megmagyarázhatatlan oknál fogva terebélyesedni kezdett a szívében. Azt még saját magának sem volt hajlandó beismerni, hogy titkon arra vágyott, az emberek keressék a társaságát és foglalkozzanak vele.

    Összeráncolta a homlokát, ahogy pillantása újra a beom szemöldökére tévedt, amit a tenyerében tartott, és néhány másodpercig csak figyelte a sötét csíkokat, amelyek a szürke szőrzetben kirajzolódtak. Valamiért a kezében szorította, amikor magához tért az incidenst követően, ami kis híján az életébe került. Vajon… elveszítette a képességét?

    A szemöldök különleges hatalommal bírt: betekintést engedett az emberek előző életeibe. Ceinnek mindössze annyit kellett tennie, hogy a saját szemöldökéhez emeli a beomét, és máris úgy peregtek le szemei előtt az emberek korábbi életének foszlányai, mintha egy filmet, nem is, inkább mintha egy hologramot nézne. A legelső alkalommal, amikor ezt tapasztalta, azt hitte, kezdi elveszíteni a józan eszét. Úgy gondolta, a különös látomás valószínűleg annak a traumának az eredménye, hogy halálközeli élményben volt része. Ám valójában a szemöldök segítségével képes volt bepillantani az emberek előző életeinek különböző jeleneteibe.

– Felség, kérem, állítsa helyre a megzavart lelkének nyugalmát.

    Látta, amint egy hivatalnok a királya előtt térdepel. Egy másik alkalommal pedig egy farmer kétségbeesésének szemtanúja lett, amikor a hegyi rablók elhurcolták a lányát.

– N-ne a lányomat! Könyörgöm, ne…!
    Emlékezett még egy emlékképre egy hercegnőről, és egy másikra egy rabszolgáról. És ott volt az is, amiben egy harcost látott a csatamezőn.

    Cein még csak néhány nappal ezelőtt jutott arra a következtetésre, hogy ezek a képek tényleg az emberek múltbéli életeit mutatták meg neki. Jobb abban hinni, hogy ez a szőrcsomó lehetővé teszi, hogy lássam az emberek korábbi életeit, mint azt gondolni, hogy megőrültem, döntötte el magában, és ez a gondolat valami különös nyugalom öntötte el. A szemöldök azóta ideiglenes menedékké vált számára, egy kiúttá abból a világból, amit azok a beomok rohantak le, amik őt is majdnem megölték. A beom szemöldökének különös lencséjén keresztül bejárta és megfigyelte az emberek előző életeit. Ez jelentette a menekvést a világ borzalmai elől. Kifürkészni milyen életet éltek mások ezelőtt, olyan volt a számára, mint filmet nézni.

    Egy középkorú, átlagos külsejű férfi valaha király volt, aki az uralma alá hajtotta a világot. Egy részeg férfi azelőtt meglehetősen jóképű volt és még a király szívét is elnyerte. A kislány, akit megdorgált az édesanyja, egykor egy erős nő volt, aki egyedül nevelte fel öt gyermekét. Cein vigaszra talált a történetekben, amiket mások előző életeiben látott kibontakozni. Egy nap aztán vágyakozni kezdett azután, hogy megismerje a saját előző életét is. Emlékezett rá, hogy látott belőle egy villanásnyi részletet, amikor megtámadta őt a beom. Vajon az lenne az előző életem…? De nem emlékszem rá valami tisztán… Talán ez a szemöldök segít majd nekem, hogy az egészet lássam, tűnődött. Így hát odaállt a tükör elé és a saját szemöldökéhez érintette a beomét.

– Én megyek előre.

És Cein végre meglátta.

– Ezzel a karddal fogom elpusztítani a beomokat…

    Látta a férfit, aki határozottan ejtette ki száján ezeket a szavakat, miközben egy fekete kardot tartott a kezében. Izmos volt, gyorsnak és fürgének tűnt. Ezüstös haja a vállát csiklandozta, barna szemei pedig úgy ragyogtak, akár egy ragadozóé. Kerek fülei voltak, mint egy gomnak, a szemei ugyanakkor élesek voltak, akár a beomoké. Cein nem tudta megállapítani, hogy ember volt vagy sem. Ennek ellenére tisztán látta a szemeiben rejtőző halvány szomorúságot, amikor megtette a merész kijelentését.
    És most újra megpillantotta ezt a férfit a piacon – mind Zehában, mind pedig csapatának többi tagjában. Úgy tűnt, valamilyen különös oknál fogva mindannyian osztoztak Cein múltbeli életén. Ami egyúttal megmagyarázta azt is, hogy miért kérdőjelezte meg, vajon rendelkezik-e még a szemöldök a különös hatalmával. Lehetetlen, hogy több ember élte ugyanazt az előző életet. A szemöldök valószínűleg téved, vagy kezdi elveszíteni a képességét. Cein azért még egyszer újra ellenőrizte, de ugyanaz a látvány fogadta.

    Ugyanaz az alak jelent meg a szemei előtt mind a négyük esetében. Pontosan ugyanaz a férfi a kócos, ezüstszürke hajával, a széles vállaival, és a sötét szemöldöke alól kivillanó barna szemeivel, na meg a szomorú aurával, ami körbelengte őt. Cein elfordította a fejét és egy másik, éppen arra járó emberen is újra próbára tette a szemöldök erejét, hogy biztosra menjen.

– Hová mész? Ne hagyj itt eeeengem! – Egy síró kislány kapaszkodott egy háborúba induló férfi lábába.

    Rendesen működik… Felsóhajtott. Újra Zehára és a többiekre nézett. Nem, semmi változás, továbbra is ugyanazt látom. Mi folyik itt? Tényleg azt akarja elhitetni velem ez a szemöldök, hogy ugyanazt az életet élték azelőtt, mint én? Hogy lenne lehetséges? Vagy talán… tényleg kezdek megőrülni? Végtére is, látok dolgokat. Mi van, ha mindez csupán a fejemben létezik, és valójában nincs is semmilyen előző élet?

  Amikor pillantásával újfent megtalálta őket, Ceint akaratlanul is irigység töltötte el, amiért olyan szorosnak tűnt a kapcsolat közöttük. Nem akarta beismerni, de vágyott arra, hogy a csapatuk része lehessen. Végül arra a következtetésre jutott, hogy ez talán megmagyarázza azt is, miért látta ugyanazt az előző életét náluk, mint ami az övé volt. Meggyőzte magát arról, hogy azért vetítette ki rájuk a saját előző életét, hogy elhiggye, ő is egy közülük. Mi sem egyszerűbb. Igen. Előző élet, a fenéket! Kizárt, hogy létezzen ilyesmi!
  Cein dühében már-már a földre hajította volna a beom szemöldökét, de aztán megtorpant Nem. Annyira valóságosnak tűnt minden… És túl részletes volt ahhoz, hogy egyszerűen csak a képzeletem szüleményének tartsam mindezt. Nem vagyok valami kreatív típus, és nem vagyok túl jó történelemből sem. Az emlékképekben Cein számos olyan ruhát, gesztust, frizurát és épületet látott, amit biztosan nem ismert. Nem, ez a valóság. Ez nem lehet csak a képzeletem szüleménye, különösen mivel éppen azután találtam rá. Igen, hiszen a beomok szó szerint embereket gyilkolnak odakint még most is. Mindezt figyelembe véve, nem lenne olyan meglepő, ha ilyen dolgok is léteznének.

    Cein haja ezüstös volt előző életében, épp ahogyan a másik négy fiatal férfié is. Nem tudta volna megmagyarázni miért, de valahogy nem zavarta az elképzelés, hogy közös az előző életük. Sosem érezte úgy, hogy igazán tartozna bárhová is. A családját is beleértve. Mindig olyan érzése volt, mintha egy másik világban élne. És most végre vigaszra talált a tudatban, hogy mások is ugyanazt az előző életet élték, mint ő. Először érezte azt, hogy végre tartozik valahová.

***

  A pulton felsorakoztatott fegyverek elképesztően drágák voltak. Zeha zavarba jött, ahogy visszagondolt rá, mennyire örült 1,2 milliárd vonnak.¹

– Ez nem túl sok egy egyszerű pisztolyért? – motyogta halkan Do-geon, miközben a fegyvert próbálgatta.

– Nagyon egyszerű, nem kell megvenni – fanyalgott a kereskedő Do-geon szavait hallva. – Van bármi elképzelésed arról, hogy milyen nehéz manapság hozzájutni egy pisztolyhoz? A vadászok százszámra tűnnek fel, de a pisztolyok ritkaságnak számítanak. A kereset és a kínálat nincs egyensúlyban, ez minden.

– Mi a helyzet a karddal? – kíváncsiskodott Zeha.
– A karddal? – kérdezett vissza gúnyosan az árus, miközben Zeha felé fordult. – Á, látom már, te kardforgató vagy. De hadd kérdezzek valamit, szerinted karddal meg lehet ölni egy beomot? Olyan gyorsak és fürgék, hogy aligha lehet elejteni őket. Persze vannak, akik hozzád hasonlóan hordanak magukkal kardot is, de csak vészhelyzet esetére. Senki sem választana egy kardot elsődleges fegyverként. Pisztolyt keresnek, én mondom neked. Ha életben akarsz maradni, pisztolyt vegyél magadnak.

    Az árus ekkor felkapott egy pisztolyt a portékái közül.
– Tessék, itt van ez, egy szakavatott mesterember műve. Jó a fogása és kiválóan céloz. Azelőtt még sosem lőttem pisztollyal, de ezzel távolról még én is eltaláltam egy sörös dobozt. Biztosan te is hallottál már róla, egyes fegyverek manapság titokzatos erővel bírnak. Ez is egy olyan.
    A kereskedő ezzel felkeltette Do-geon érdeklődését, aki így hát kézbe vette a pisztolyt, hogy jobban szemügyre vegye. Már éppen a ravaszra helyezte az ujját, hogy lőjön vele, amikor az árus gyorsan elkapta a csuklóját.

– Nem-nem. – ingatta a fejét. – Előbb ki kell fizetned.

– Ez nem valami korrekt.

– Nehéz világban élünk. Érted, mire gondolok, ugye?
    Do-geon keserű mosollyal adta vissza a fegyvert. Zeha felé fordult és suttogni kezdett.

– Do-geon, tényleg olyan jó az a pisztoly? Milyen a fogása?

– Lőnöm kellene vele, hogy biztosat tudjak mondani, de a fogása elég jó. Könnyebb, mint amilyennek kinéz.

– Akkor meg tud-

– Nem, az én fegyverem még várhat, ezt még tudom használni. – Do-geon megtapogatta a derekára csatolt pisztolyt, majd Jooan felé bökött. – Előbb neki kellene szerezni valamit.
  Jooan szomorkásan nézett le a fegyverekre, amelyek sorba rendezve feküdtek előtte a pulton. Bár sötét szemeivel a pisztolyokat pásztázta, a gondolatai valahol egészen máshol jártak. Ha vannak nálam ilyen fegyverek, vajon meg tudtalak volna menteni? Ha erősebb lettem volna…

    A lány még akkor is széles mosollyal nézett Jooanra, amikor a látása már elhomályosult, és pislákolni kezdett benne az élet.

– Sajnálom… de azt hiszem, én megyek elsőként…
   Jooan visszamosolygott rá. Azt akarta, hogy a mosolya legyen az utolsó kép, amit a lány még életében lát, mielőtt elhagyja ezt a világot. Azt akarta, hogy békében távozzon. Úgy érezte, a szíve millió apró darabra szakad szét, de még így is mosolygott.

   Miért te? Miért én? Miért mi? Miért voltunk ott abban az órában, azon a napon?
  Számtalanszor tette már fel magának ezeket a kérdéseket, de nem léteztek válaszok. Végső soron a lány meghalt, Jooan világa összeomlott, és nem érdekelte, mi történik egy olyan világgal, ahol ő nincs már többé. Nem törődött vele, hogy a beomok szabadon tomboltak és kedvükre ölték az embereket.

    Tudod, azt kívánom, bár olyanok lettünk volna, mint más párok.

    De Jooan nem volt képes rá, hogy egyszerűen csak hátra maradjon és közömbössé váljon. A lány sem akarta volna. Hiszen ez volt az utolsó kívánsága is.

– Jó életed lesz, ugye? Igaz? Ígérd meg… hogy még nélkülem is… rendben…?

    Így hát Jooan úgy döntött, tovább él.

– Jooan.

    Zeha hangja rántotta vissza az elrévedéséből. Lassan lehunyta a szemeit, majd újra kinyitotta őket. A szeme sarkából hirtelen észrevett valamit a sarokban, ami magára vonzotta a figyelmét. Odafordult, hogy jobban megnézhesse.

    Egy hosszú lándzsa volt az.

    Először maga sem értette miért vonzotta őt ez az ütött-kopott fegyver. Aztán beugrott egy elfeledett emlékkép egy lányról, aki egy hosszú lándzsát tartott a kezében, miközben világos haja a levegőben táncolt. Narae. Jooan megragadta a lándzsát, miközben visszaemlékezett a névre, amire a lány többé már nem fog felelni.

    Jooan. Mintha csak ő szólította volna. Szinte hallotta, hogy a nevén szólítja őt. Érezte, hogy az erő, amit a lány neki adott, lüktetve életre kel benne, mintha csak összhangban lenne a fegyverrel. Tisztában volt vele, hogy az ereje és a súlya miatt a lándzsa hátrányt jelenthet a vadászat során, de már megszületett benne az elhatározás. Ez lesz a fegyvere.

– Ez kell nekem – jelentette ki.

   Mindenki tisztában volt vele, hogy a gyors és fürge beomok ellen ez nem a legalkalmasabb fegyver. Ennek ellenére senki sem próbálta lebeszélni, mert látták, ahogy a fegyver fölött Jooan szomorú tekintetében ott pislákol az eltökéltség.

– Á, hogy az? – élénkült fel az árus. – Kiváló fegyver!

    Jól láthatóan teljesen elkerülte a figyelmét a feszültség, ami hirtelen rátelepedett a csapatra. Ő egyszerűen csak meg akart szabadulni a fegyvertől amilyen gyorsan csak lehetett, mert foglalta a helyet.

– A markolata tökéletesen illeszkedik a kezedbe, nemde? És a hossza ellenére meglepően könnyű. Sokan akarnak ehhez hasonló lándzsát venni, de csak nagyon ritkán lehet kapni. Bárcsak többre rá tudnám tenni a kezem! – duruzsolta a férfi. – De legyen. Még rendkívüli kedvezményt is adok rá neked! Mindössze 1,5 milliárd vonért² a tiéd lehet.

Vége a 14. résznek.