Intersections: Art Basel podcast
Art Basel Podcast – RM interjú
[2022. június 28.]
2022 júniusában Namjoon az Intersections: The Art Basel podcast vendége volt, ahol mesélt egy kicsit arról, hogyan is indult el a karrierje a BTS tagjaként, minek köszönhetően kezdett el érdeklődni a képzőművészetek iránt, és hogy milyen művészek voltak rá hatással amatőr zenészként, később pedig már műgyűjtőként is.
A rész ismertetője az Art Basel oldalán:
A rapper, dalszerző és producer Kim Namjoon, ismertebb nevén RM, a K-pop szenzáció BTS vezetőjeként vált világhírűvé. Azonban ezen túlmenően az elmúlt években műgyűjtőként és véleményvezérként vált elismertté a művészetek világában is. Nemrégiben a BTS váratlan bejelentést tett, miszerint a csapat tagjai a jövőben szólóprojektekre helyezik a hangsúlyt. A menedzsment szerint azonban a BTS továbbra is aktív marad „különféle formátumokban”. Kétségtelen, hogy ez az új fejlemény új megvilágításba helyezi Namjoon rendkívül átgondolt gondolatait ebben a podcast-epizódban – különösen azokat, amelyek az egyéni örökségről és a szólóprojektekről szólnak.
RM az Art Basel vezetőjével, Marc Spieglerrel beszélget, és olyan témákat érintenek, mint az első találkozása Eminemmel [a zenéjével] tinédzserként, a BTS megalakulása és világhírűvé válása, valamint az első műalkotás, amit valaha megvásárolt. Emellett megosztja terveit egy nyilvános tér megnyitásáról is, ahol a gyűjteménye megtekinthető lesz. A műgyűjtés számára, ahogy ő fogalmaz: „Iránytűként szolgál ahhoz, hogy jobb emberként, jobb felnőttként és művészként élhessek. Olyan zenét szeretnék alkotni, mint azok az időtlen alkotások, amelyeket csodálok”.
Art Basel podcast - RM, a BTS vezetője
Helló, ez itt Marc Spiegler (MS), és az Intersections: The Art Basel podcastet hallgatjátok az UBS támogatásában. Ezzel a résszel veszi kezdetét a második évadunk, és számos meglehetősen ismert személy vendégeskedett eddig a podcastünkben. De azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy egyikük sem örvendett olyan nemzetközi hírnévnek, mint Kim Namjoon, akit a legtöbben RM-ként ismernek, és aki már majdnem egy évtizede a BTS nevű k-pop csapat vezetője. Az elmúlt néhány évben a BTS nemzetközi befolyása megerősödött, és nem csak messze túlmutat Koreán, de a hatása túllépi a zenei világ határait is.
A szupersztárként Namjoon kulturális befolyása óriási, így amikor művészeti alkotások gyűjtésébe kezdett öt évvel ezelőtt – és ezt a közösségi médiában is nyíltan vállalta -, meglehetősen nagy hatással volt azokra a művészekre, a galériákra és múzeumokra is, akiket támogatott. Ez a legelső angol nyelvű podcast, amit Namjoon elvállalt, és olyan témákról osztotta meg a gondolatait, mint Korea felemelkedése kulturális erőként, és hogyan építi fel egy művész az örökségét, valamint beszélt az arra vonatkozó terveiről is, hogy kiállítási helyszínt nyit Szöulban, Dél-Koreában.
Miközben előkészítettük ennek az epizódnak a megjelenését, váratlan dolog történt: a BTS az egész zenevilágot sokkolta a bejelentéssel, miszerint a csapat tagjai a szóló karrierjükre fognak összpontosítani. Ugyanakkor a menedzsmentjük szerint a csapat azt tervezi, hogy továbbra is aktív marad – idézem, “több különféle formában”. Hogy ez pontosan mit is jelent a BTS és Kim Namjoon számára, az egyelőre még a jövő zenéje, de ez a fejlemény vitathatatlanul más megvilágításba helyezi (Namjoon) reflektív válaszait, amit ebben az interjúban adott, kiváltképp saját örökségének és szóló karrierjének vonatkozásában. Ha élveztétek ezt a beszélgetést, kérlek, értékeljétek és tegyétek a kedvenceitek közé az Intersectiont, amikor a podcastet hallgatjátok. Köszönjük.
Marc: Kim Namjoon, üdv az Intersectionben!
Namjoon: Helló!
Marc: Mesélj arról, hogy hol is vagy most, csak hogy adjunk némi gondolkodnivalót a hallgatóinknak.
Namjoon: Szöulban vagyok, mert Szöulban, Dél-Koreában élek. Itt most éppen este hét óra van és a stúdiómban vagyok az ügynökségnél. Ez az én kis stúdióm, és itt van egy festmény mögöttem, igen.
Marc: Kezdjük az elején. Miközben felkészültem az interjúra, azt olvastam, hogy egy középiskolai tanár mutatta meg neked Eminemet, felteszem ez még valamikor (Eminem) karrierjének az elején lehetett.
Namjoon: Tizenhárom éves voltam, amikor először hallottam Eminemet, ha jól emlékszem. A Without Me volt az. És természetesen ott volt a film is, a Nyolc mérföld. Elég felkapott volt, és egy kamasz fiú számára a rap, az arc és maga a színészi játék is elképesztő volt. Arra gondoltam: váó, olyan akarok lenni, mint ő. Egy nap olyan jól akarok rappelni angolul, mint ő, és egyszer én is szeretnék egy Cyphert, és én fogom megírni a szöveget hozzá. De még azelőtt – ami igazán érdekes -, amikor tízéves voltam, vagy általános iskolás, nagyon szerettem volna költő vagy író lenni. Amikor megismerkedtem Eminemmel és Nasszal, az álmom, hogy költő legyek magától értetődően mozdult el abba az irányba, hogy rapper legyek.
Marc: Úgy hiszem, hogy Koreában ez a(z) (zene)ipar egy meglehetősen komplex jellemzője, ezért kérlek beszélj egy kicsit arról, hogyan lettél a zenei hálózat része. A siker azonnali volt? Mikor kezdted?
Namjoon: Oké, tehát tizenhárom éves voltam, amikor megismertem Eminemet és Nast, és tizennégy éves koromban kezdtem el saját szövegeket írni. Akkoriban volt egy online közösség, ahol amatőr zenészek és rapperek megmutathatták a szövegeiket és a zenéiket. Rossz volt, de ugyanakkor annyira őszinte is. A közösség részévé váltam, megmutattam nekik a dolgaimat és a stúdiós munkáimat, és tulajdonképpen így kezdődött a hobbim. Aztán tizenhat éves lettem, és be akartam lépni a hálózatba, ahogy azt te is mondtad. Csatlakozni akartam egy koreai underground ügynökséghez, elküldtem nekik a jelentkezésemet és a zenémet, és be is jutottam. Az utolsó körben1 élőben kellett előadni zenészekkel. Még csak tizenhat voltam, és amikor színpadra léptem, annyira ideges lettem, hogy elfelejtettem a szövegemet. Borzalmasan sikerült az egész, és arra gondoltam, hogy talán nincs tehetségem az efféle élő fellépésekhez. A stúdióban magabiztos voltam, ott jól ment minden, de a színpad egy egészen más világ.
Úgyhogy igen, ez is megtörtént. Utána jött a középiskola, levágattam a hajamat és úgy voltam vele, igen, ez az én utam. Tanulnom kell, jó tanulónak kell lennem. A végzet azonban viccesen működik. A fellépésen, amit elrontottam, ott volt egy híre koreai rapper is. Látta az előadásomat, kinevetett, amiért elfelejtettem a szövegemet, de ennek ellenére úgy tűnik, mégis meglátta bennem a lehetőséget akkor, mert később felhívott azzal, hogy itt van ez az ügynökség, a HYBE2, és a CEO, Bang Shi Hyuk fiatal kölyköket keres, akik tudnak dalszöveget írni és szeretnek rappelni. Azt válaszoltam neki, hogy már feladtam ezt a dolgot. Nem mondtam meg a szüleimnek, de végül titokban találkoztam vele. És így kezdődött el az egész.
Marc: Mi a neve?
Namjoon: Sleepy.
Marc: (nevet) Tehát, ha Sleepy nem hív fel, akkor ki tudja, mi lesz belőled. Egy üzletember, talán?
Namjoon: Igen, talán üzletember, mint az apám.
Marc: Igen. A lámpaláz bárkit utolérhet, de szerencsére nálad ez egyáltalán nem jelentett végállomást. Ez az út vezetett a BTS-be – a csapatba, aminek a vezetője vagy -, vagy voltak más megállók is útközben?
Namjoon: Én voltam az első, aki a BTS tagja lett. Ami azt illeti, Mr. Bang, a CEO-nk, velem indította el a csapatot. Azt akarta, hogy én legyek a csapat első tagja és a vezető is egyben, az első, akivel a csapat elindult. Gyakornokokként kezdtünk a BTS-ben, és több mint harmincan voltunk, de sokan kiestek. A harmincból hét tag maradt a csapatban, 2013-ban jelent meg a debütáló kislemezünk. Kilenc éve történt már. Eddig ráadásul együtt is laktunk, így a teljes út számunkra már 12 éve tart.
Marc: Szerintem bátran kijelenthetjük, hogy ennek a 12 évnek az első felében a BTS elsősorban koreai/ázsiai jelenség volt. Öt évvel ezelőtt azonban óriási áttörést értetek el, mind a közösségi médiában, mind a Billboardon, mind más területen. Valami történt, és én arra vagyok kíváncsi, hogy mi is volt ez pontosan. Mi volt az, aminek köszönhetően a BTS egy elsősorban koreai jelenségből globálissá nőtte ki magát? Milyen volt megélni ezt az egészet? Milyen érzés volt, hogy hirtelen nemzetközi szupersztárrá váltatok?
Namjoon: Amikor a BTS-t nézzük, figyelembe kell venni a rajongóinkat is: az ARMY-t, hiszen ők a másik felünk, a másik szárnyunk, a csapat másik fele. Valóban különlegesek. És nem csak az energiájukról és a rajongásukról van itt szó, tényleg tettek valamit. Üzeneteket küldtek amerikai DJ-knek, hogy játsszák le a dalainkat a rádiókban, mert a rádiós lejátszás kiemelten fontos a Billboard listákhoz. Úgy gondolom, hogy mindez az embereknek és a szeretetüknek köszönhetően történt. Mindennek a középpontjában lenni meglehetősen furcsa. A művészet, különösképpen a képzőművészet segített nekem abban, hogy ne őrüljek meg és kibírjam ezt a felhajtást mindvégig.
Marc: Ez a beszélgetésünk egyik sarkalatos pontja, az ok, amiért a podcast vendége vagy: gyűjtőként igazán elmerültél a vizuális művészetekben, és közben véleményvezérként – kiemelten a koreai művészi szcéna egyik támogatójaként – is elhíresültél. Hogyan kezdődött? Ez az időszak, 2017-2018 körül volt az, amikor igazán vonzani kezdett a művészet? Emlékszel még rá, hogyan kezdődött?
Namjoon: Igen, emlékszem rá. 2018-ban kezdődött, négy évvel ezelőtt. Amikor Amerikában vagy Európában turnéztunk, meglepően sok időm volt. Nem járok klubokba, és nincsenek olyan külföldi barátaim. Sok szabadidőm volt. Akkoriban a legtöbb időt a hotelszobámban töltöttem, videókat néztem YouTube-on vagy Netflixen, vagy valami mást csináltam, és közben halálra untam magam. Egy nap aztán utánanéztem, hogy van-e valami látnivaló vagy valamilyen hely, ahova elmehetnék? És miért ne mehetnék el egy múzeumba? Először a Chicagói Művészeti Intézetbe látogattam el még 2018-ban. Fogtam magam és elmentem megnézni az elképesztő festményeiket – Seurat, Monet, Picasso és olyan művészek képeit, akiket ismertem már azelőtt is, hogy a művészvilág részese lettem.
Tulajdonképpen ez volt számomra az első alkalom, mert azelőtt nem volt olyan hely, ahol élőben megnézhettem volna ezeknek a művészeknek a képeit. Megmozdított bennem valamit. [Ezek a festők] már meghaltak – de 2018-ban egy dél-koreai fickó ott, abban a kicsi teremben – én és a művész lenyomata, az ő idejének egy darabkája – valahogy találkozott egymással. Még mindig felvillanyoz, ha belegondolok. Olyan irigy voltam. Mi van a művészetben? Mi ez a szín? Mit akartak mondani vele? Igen, ez az első élmény igazán magával ragadott. Később lehetőségem adódott rá, hogy ellátogathassak a híres múzeumokba Párizsban, New Yorkban, Los Angelesben és más helyeken is.
Marc: Egy érdekes kitérő, Namjoon, valószínűleg nem tudsz róla, és eddig bennem sem realizálódott, de én Chicagóból származom. A Chicagói Művészeti Intézet számomra is az első múzeumok egyike volt, amelyeket meglátogattam.
Namjoon: Jé, tényleg? (nevet)
Marc: Igen, tényleg.
Namjoon: Hű!
Marc: Igen, valóban érdekes. Hogy tovább folytassuk az eredeti vonalon: a nemzetközi szupersztársággal járó minden teher a vállaidat nyomja, ugyanakkor annak köszönhetően, hogy világszerte turnéztok és koncerteztek, hirtelen lehetőséged adódott arra is, hogy különböző múzeumokat látogass meg a világ különböző pontjain. Mivel folytatódott? Hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a művészetek világával? Volt valami konkrét mozzanat, ami magával rántott, ami miatt olyan mélyen beleástad magad?
Namjoon: Volt egy pillanat 2017-ben, a Billboard Music Awards díjátadón, amit abban az évben májusban tartottak meg, tehát öt évvel ezelőtt történt. Időközben bekerültünk a zeneipar központi részébe, mint a Grammy vagy a VMA, AMA, CBC, NBC, Jimmy Fallon és Ellen műsora. Ezek mind a bakancslistámon szerepeltek, amikor fiatalabb voltam. Élőben látni a Grammyt és találkozni olyan nagyszerű művészekkel, mint Drake – vagy a példaképemmel, Nasszal – és azokkal az emberekkel, akiket a tévében vagy YouTube-on látok, először hihetetlen volt számomra.
Ironikus módon, azt hiszem, Amerikában találtam rá önmagamra, a gyökereimre. Egy Los Angeles-i hotelben ismertem fel, hogy én magam született koreai vagyok. És ember, egyszerűen nem tudtam elszakadni az országomtól. Ahogy telt az idő, egyre jobban kezdett hiányozni az országom, a családom és a barátaim. Először elgondolkoztam azon, hogy vajon miért nem tudok egyetlen koreai művészt sem megnevezni a vizuális művészetek területéről?
Fel tudok sorolni ezer koreai zenészt, de nem tudok megnevezni egyetlen koreai festőt sem. Ez elgondolkodtatott. Amikor visszajöttem Koreába, elkezdtem koreai múzeumokba járni. Korea egy kis ország, így nincs túl sok múzeuma vagy nagy galériái, de amikor volt rá időm, mindig ellátogattam koreai múzeumokba vagy galériákba. Elkezdtem utánanézni, hogy van-e olyan koreai művész, akit tisztelni tudok, vagy akitől inspirációt meríthetnék – mint egy bátytól vagy apától ebben a művészeti világban? Hát, így kezdődött.
Marc: Mi volt a legelső műalkotás, amit megvettél?
Namjoon: Egy koreai művész festményét vettem meg, amit 1976-ban készített egy kisebb hegyről. Egy aukción vásároltam. A művész neve Dai-Won Lee. Koreában híres, talán impresszionista. Először tehát utánanéztem, egyszerűen megtetszett és úgyhogy megvettem. Amikor pedig kitettem a falra, megértettem, hogy mit is jelent létrehozni egy gyűjteményt és megtölteni vele a falakat. Igazán furcsa volt, és valahol még mindig spirituális töltetű számomra egy kicsit.
Marc: Hogy összefoglaljuk egy kicsit az egészet: elkezdtünk beszélgetni a zenéről és most a művészeteknél tartunk. Kíváncsi vagyok, hogy szerinted milyen hatással volt rád az elmélyülő kapcsolatod a művészetekkel zenészként és alkotóként?
Namjoon: Szeretek kifejezéseket használni. Nem vagyok oda azért, hogy kétfelé osszam a művészeteket, de ha a festőket és a művészeket nézem, a legtöbben azután váltak híressé, hogy meghaltak. Amikor látom a művészeket – a munkáik, vizuális művészet, a képzőművészet igazán hosszú életűnek érződik. Igazán hosszú időszakról van szó, hiszen valaki megfest egy képet a húszas éveiben, valaki a harmincas éveiben technikát vált, és aztán negyven évesen szobrászkodni kezd. Amikor rájuk nézek, bátorságot meríthetek belőlük. Koreában 29 évesnek számítok már, de amikor 30 évessé válunk, az egy teljesen más dolog. Még mindig fiatalnak számítok, még mindig csak egy fiatal férfi vagyok, viszont a K-popban a fiúcsapatok világában 30 évesnek lenni már valami mást jelent. Ez igazán szomorú, ugyanakkor ezek a tények. Közben azon jár az eszem, vajon ez az én időm, ez az egész életem csúcspontja? 29 éves vagyok és akár 100 éves koromig is élhetek, és elszomorító, ha most járok a csúcsponton. Azt szeretném, ha sokáig tartana.
Marc: Ez igazán érdekesen hangzik, Namjoon. A beszélgetés elején szó volt arról, hogy hogyan alakult ki a kapcsolat közted és a művészetek között, részben annak az eredményeként, hogy nemzetközi szupersztár lettél. Most viszont azt mondod, hogy az idő közeledtével, amit az emberek általában fiúcsapatok kifutási idejének tartanak, a vizuális művészek életpályája bátorít téged arra, hogy hosszútávban gondolkodj.
Namjoon: Ezzel elég jól összefoglaltad.
Marc: A kérdés már csak az, hogy mire inspirál téged mindez? A definícióját figyelembe véve, nem lehettek örökre egy fiúcsapat, hiszen egy ponton már nagyon messze lesztek attól, hogy fiúk legyetek. Kíváncsi vagyok, hogy szerinted hogyan lehet hosszú távú hatást elérni vagy hogyan lehet egyáltalán megpróbálni?
Namjoon: Azt hiszem, ez tulajdonképpen már a gyűjtéssel elkezdődött. Van egy értékes darab az otthonomban, amelyet minden nap látok; reggelente előtte ébredek fel. Emiatt jobbá kell válnom, hozzájuk hasonlóan. Nem akarom, hogy szégyenkezzenek miattam. Igazán személyes – közben meg vicces is, de egy mércét jelentenek a számomra, hogy jobb emberként, jobb felnőttként éljek. Vagy éppen jobb művészként. Egyszerűen csak szeretnék olyan zenét írni, mint amilyenek az általam csodált időtlen darabok. Tudom, hogy vicces olyasmit mondani, hogy időtlen vagy hosszútávú hatás, mivel még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy másoljam vagy hajtsam ezt az egészet, de úgy hiszem, hogy ez tényleg segíteni fog a harmincas és negyvenes éveimben.
Marc: Úgy hangzik, mintha azt mondanád: azzal, hogy művészekkel veszed körül magad – akik közül sokan már halottak, de az örökségük még ma is tovább él – létrehoztál egy viszonyítási alapot, egy olyan vizuális környezetet teremtettél meg, ami arra emlékeztet téged, amit próbálsz elérni. Azt hiszem, muszáj feltenni ezt a kérdést: el tudod képzelni, hogy egy nap megnyílik a Kim Namjoon magánmúzeum Dél-Koreában?
Namjoon: (nevet) Egy múzeum elég összetett, nem? Szükség van kurátorokra és kiállításra. Ez az első alkalom, hogy ezt kimondom, de őszintén szólva, a terveim között szerepel, hogy nyitok egy kis helyet a saját magángyűjteményemnek – egy kis kávézóval az első emeleten, a gyűjteményem pedig a második és harmadik emeleteken kapna helyet, hogy az emberek bármikor megnézhessék a kollekciót. Hogy amikor Koreába jönnek – a koreaiak is – meg tudják nézni. Jelenleg nincs olyan sok múzeum Koreában, ezért a neves koreai művészek munkáit nem igazán látni. Nincs túl sok galéria sem. Emiatt szeretném megcsinálni a sajátomat valamikor.
Marc: Érdekesen hangzik. A közösségi média nyilvánvalóan fontos szerepet játszik az életünkben manapság. A befolyásod a közösségi médiában óriási, és sokat posztolsz Instagramra műalkotásokról és múzeumokról – érzékelsz valamit abból, hogy az emberek, akik figyelemmel kísérnek, követik a példádat? Úgy értem, hogy amikor múzeumba mész vagy megmutatod egy művész munkáit, a rajongóid elmennek abba a múzeumba és felkelted az érdeklődésüket az adott művész iránt? Népszerűvé teszel szinte mindent, amivel nyilvánosan kapcsolatba kerülsz.
Namjoon: Hihetetlenül hálás vagyok a rajongóknak. Szeretik a bejegyzéseimet és az ízlésemet. Emiatt tulajdonképpen egyfajta kurátori munkaként tekintek az Instagramomra. Mindig azokról a dolgokról töltök fel posztokat, amik igazán tetszettek a kiállításon, a múzeumban vagy a galériában, és az emberek, a rajongók, elmennek megnézni azokat a helyeket, ahol jártam, miután posztoltam róluk. Nagyszerű, hogy az emberek szerethetik valaki más ízlését, és hogy tényleg ott lehetnek, meglátogathatják a múzeumokat és megtekinthetik a műalkotásokat. Ha háromszáz ember nézi meg ugyanazt az alkotást, háromszáz eltérő értelmezésben tapasztalják meg. Egy nap szeretném megosztani a gondolataimat a művészetekről, és természetesen a gyűjteményemet is.
Marc: Egy kicsit bővítsük ki a beszélgetésünk medrét. Akár a BTS-re, akár az Élősködők című filmre, a Squid Game című sorozatra vagy a Dansaekhwára (단색화)3, ami egy 70-es évekbeli mozgalom volt és 4-5 évvel ezelőtt kapott igazán nagy figyelmet a piacon. Ez egy igazán erőteljes pillanat volt a koreai kultúra számára a nemzetközi kulturális környezetben. Mit gondolsz, ez minek köszönhető?
Namjoon: Korea egy különös, egyedi és érdekes ország. Az 1950-es években zajló borzalmas háború két részre osztott minket: északra és délre. Dél-Korea egy kicsi ország. A 60-as években más nemzetek támogattak minket, és ötven évvel később fordítottunk a felálláson, és már mi támogatjuk az egykori támogatóinkat. Tehát Korea – nem tudom pontosan megmondani a meghatározó jellegzetességeit, de koreaiként úgy gondolom, hogy megvan bennünk a szenvedély. Van egy sajátos energiánk, egy bizonyos szellem, amit koreaiul hannak hívunk. Nem tudom, hogy lehetne ezt átfordítani angolra. A háború és a nagyszüleink, szüleink elnyomásának az időszaka, az a hetven év, alakította ki a mai, 2022-ben ismert Koreát.
Marc: Tehát számotokra ez egyfajta késleltetett hatás, ami egy ilyen szintű fókuszhoz vezetett.
Namjoon: Mondhatni. És számos haszna és előnye van az új típusú médiumoknak, mint a YouTube vagy a Netflix, de különösen igaz a közösségi média vonatkozásában. Csak annyit kell tennünk, hogy megnyomjuk a gombot a távirányítón, és máris ott van ez a rengeteg koreai sorozatés film. Úgy gondolom, hogy ez bemutatót és márkát is jelez. Ha az emberek érdeklődnek a koreai készítésű dolgok iránt, és éppen úgy vannak vele, hogy oké, megnéznék valamilyen koreai dolgot, megtehetik és ez elképesztő. Ez a kultúra ereje.
Marc: Igazán figyelemre méltó, hogy Korea önmagában és kulturális márkaként is erős. Már önmagában a tény, hogy valami koreai, felkelti az emberek figyelmét, ami szerintem egy izgalmas és új(keletű) fejlemény.
Namjoon: Pontosan. Érzem az áramlást, és nagy felelősséget érzek magamon olyan személyként, aki ennek az áramlatnak a része.
Marc: Beszéljünk erről egy kicsit részletesebben. Amikor megismerted a hip-hopot, az egy amerikai import volt Koreában – és most 12-15 évvel később, egy nagy koreai import része vagy Amerikában. Fordult a kocka, mondhatni. Furcsa számodra, hogy olyan emberek rajonganak érted, akik nem beszélik a koreai nyelvet, vagy hogy Lil Nas X-szel is dolgoztál együtt? Ez egy teljesen új szituáció. A koreai kultúra terjed Amerikában, azon a helyen, ami akkora befolyással volt rá korábban.
Namjoon: Valóban furcsa, hiszen sosem számítottunk rá. Nem sejtettük, hogy 2022 a YouTube vagy a Netflix világa lesz. Számomra ez mind váratlan volt. Amikor Amerikába vagy Európába megyünk, a legtöbben azért lepődnek meg velünk kapcsolatban, mert rengeteg stadion van, és mi általában négy telt házas koncertet is adunk stadionokban. Nagyon kevés előadó van – az amerikai és európai előadókat is egyaránt beleszámítva -, aki képes négy teltházas stadionkoncertet is adni Amerikában, Európában vagy Ázsiában. Általában úgy vannak vele, hogy ki az a BTS? Mégis hogyan tudnak négy telt házas stadionkoncertet adni? Kik ezek?
Még mindig furcsa számunkra. A színpadon úgy viselkedek, mint egy zenész vagy sztár, de a színpadon kívül, amikor visszajövök Koreába vagy visszatérek a pici stúdiómba, csak egy gyűjtő vagyok. Felmegyek az Art Prize vagy az Art Net oldalára, vagy bekapcsolom a híreket és bulgogit eszek, beszélek a barátaimmal – ez minden. Többnyire ebből áll az élet. Tényleg nagyon furcsának és különösnek tartom ezt az egészet, mert én csak egy vidéki fickó vagyok egy kis országból, amit Dél-Koreának hívnak. Úgyhogy igen, nagyon furcsa, ugyanakkor jól érzem magam közben, nagyon szerencsésnek tartom magam, amiért megtapasztalhatom ezt az egészet, két különféle életet. Kicsit olyan, mintha filmet forgatnék.
Marc: Igen. Amikor népszerűvé válnak, sok elkötelezettségük lesz és sok figyelem irányul rájuk, számos művésznek változtatnia kell azon, ahogyan alkotnak. Kíváncsi vagyok, vajon te mivel tartod életben az alkotás folyamatát? Van valamilyen trükköd? Milyen szokásaid vannak? Hogyan találsz időt arra, hogy valamit alkoss, amikor mindenki nyilvánvalóan azt akarja, hogy folyamatosan előadj?
Namjoon: Fontos számomra, hogy nyugodt legyek, és úgy akarok dolgozni a zenémen, hogy nem érdekel közben más tényező. Az az igazság, hogy egy csapat tagjaként fel kell adnunk a saját lelkünket vagy személyiségünket. Ki kell hagynunk, hiszen hét személyiség a része ennek a csapatnak. 18-19 évesek voltunk [többségében], amikor csapatként kezdtünk, és most 30-hoz közeledve felnőttünk, férfivá váltunk. Más személyiségek lettünk, talán eltérnek a jövőre vonatkozó elképzeléseink is. A BTS továbbra is nagyon fontos számomra, és ez a legnagyobb részem, de könnyű elfelejteni, hogy ki is vagyok én és miért kezdtem ezt az egészet, amikor csapatként folyamatosan ilyen intenzitással működtünk. Csak szeretném feleleveníteni, és emlékeztetni magamat arra, hogy miért is vágtam bele. Mit tudok kezdeni a saját dolgaimmal? A harmincas éveimben szeretném kitalálni, hogy létezzek párhuzamosan, mint a BTS egyik tagja és vezetője, RM, és egyszerűen mint önmagam, Kim Namjoon.
Marc: Úgy hiszem, ez egy tökéletes végszó. Hátra van még viszont a két szokásos kérdésünk. Az első: mi volt az első műalkotás, amit valaha láttál emlékeid szerint?
Namjoon: Monet. Szerintem nem ez volt a legelső, amit valaha láttam, de ez volt az első szerelem számomra, amikor találkoztam a művészetekkel: A vacsora Monet-től.
Marc: És melyik alkotás indított meg téged legutóbb? Miért?
Namjoon: Nem egy kifejezett műalkotás volt, hanem a művész. Philip Guston. Először a pink és piros színei kezdtek vonzani, de akkor még nem tudtam, hogy Rothkóval és Pollockkal együtt absztrakt expresszionistaként kezdte a pályafutását. A csapat egyik fontos tagja volt, de más volt, mint a többiek. Kellően bátor volt ahhoz, hogy megváltoztassa az egész világát. Hallottam, hogy sokan kinevették, amiért váltott. Úgy gondolom, ha nem változtat a stílusán, meg tudott volna maradni az absztrakt expresszionisták egyikeként, Rothko és Paulo barátjaként, de mivel változtatott a stílusán és bátran szembenézett a fiatalságának problémáival és traumáival, önmaga lehetett Gustonként. Nem mint egy trend, egy időszak része. Lenyűgöz, hogy ezt meglépte, mert ez annyira eltért az ötvenes-hetvenes éveitől.
Marc: Valóban! Milyen csodás válasz volt. Nem vagyok benne biztos, hogy észrevetted, de ez sok mindenhez visszakanyarodik, amiről most szó esett köztünk. Az elképzelés arról, hogy mit teszel azért, hogy egyedi legyél, ha egy mozgalom része vagy? Mit teszel azért, hogy felépítsd az örökséged? Hogyan tartod fenn a befolyásodat?
Marc: Namjoon! Nagyszerű volt, micsoda lezárás! Köszönöm szépen az idődet, és hogy őszinte szívvel meséltél nekünk!
Fordítói megjegyzés:
A fordításommal korábban egy másik blogon is találkozhattatok már, így ismerős lehetett néhányótok számára. A Smeraldo Gardenre a korábbi fordítás újraellenőrzött és javított verziója került már ki.
Köszönöm, hogy (itt is) elolvastátok!
~l
1 A koreai ügynökségek gyakran több körös válogatót tartanak, aminek a nyertese lehetőséget kap arra, hogy bekerüljön az ügynökség (újonnan induló) csapatába, de a végleges státuszt tagként általában gyakornoki próbaidőszak előzi meg. ↩
2 HYBE, akkoriban még Big Hit Entertainment.↩
3 A Dansaekhwa egy dél-koreai absztrakt művészeti irányzat, amely az 1970-es években alakult ki, és az utóbbi években (kb. 2015 körül) újra nagy figyelmet kapott a nemzetközi művészeti piacon. A mozgalom művészei – például Park Seo-bo, Lee Ufan és Ha Chong-hyun – minimalista, monokróm festményeket készítettek, és a művekben gyakran megjelent a textúra és a kézzel készült felületek hangsúlya.
A Dansaekhwa újjáéledése részben annak is köszönhető, hogy a globális művészeti világ (különösen a nyugati piac) az utóbbi években egyre jobban érdeklődik az ázsiai modern művészet iránt. Több nagy aukciósház és galéria kezdte el felfedezni és népszerűsíteni ezt a mozgalmat, így valóban újra reflektorfénybe került.↩
0 Hozzászólás