Hiphopplaya | Rap Monster: „Még ha csak rosszat mondanátok is róla, akkor is remélem, hogy meghallgatjátok a mixtape-et.”


Hogyan jött létre a P.D.D című dal?

RM: A BTS tavalyi Mnet valóságshow-ja során találkoztam először Warren G-vel. Akkor azt mondta, hogy szeretne adni nekünk egy beatet [zenei alapot]. Miután megbeszéltük, hogyan és melyik albumon lenne a legjobb dolgozni vele, végül szóló kislemezként adtam ki.

Igaz a pletyka, hogy megvesztegettétek? (nevet) Ha lehet, tisztáznád ezt a sztorit?

RM: A műsor forgatása közben először Warren G oldaláról érkezett a felkérés. Ő maga mondta, és emlékszem, a menedzsere is nagyon lelkesen javasolta. Őszintén szólva, a P.D.D-n kívül Warren G azt is felvetette, hogy szívesen remixelné az egyik BTS-dalt, és feltenné az albumára. Először azt hittem, csak udvariasságból mond ilyesmit, de amikor közölte, hogy komolyan gondolja, akkor esett le, hogy ez tényleg valós lehetőség. Azt mondta: „Amikor visszamentek Koreába, hivatalosan is felveszem a kapcsolatot a cégetekkel.” Talán valami újat akart kipróbálni. Persze biztos lesznek, akik ezt nem akarják elhinni – és végül nem is fogják (nevet).

Úgy hallottam, először több dalt is kaptatok.

RM: Igen, kezdetben három dalt kaptunk, de egyik sem igazán ragadott meg. Nem azt a Warren G-hangzást hozták, amire számítottam. Olyasmi dalra vártam, mint a Regulate vagy a This DJ, de ezek nem olyanok voltak. Ezért kértem, hogy küldjenek még dalokat, és kaptam további hármat. Ezek közül a P.D.D volt az, amelyik szerintem a legjobban visszaadta Warren G stílusát.

A P.D.D igazi west coast hiphop hangulatot áraszt. Miért pont ilyen szöveget írtál ehhez a hangzásvilághoz?

RM: Amint meghallottam a dalt, rögtön beugrott a Please Don’t Die [Kérlek ne halj meg] sor. Azt hiszem, ösztönösen úgy éreztem, érdekes lenne egy kicsit nyersebb történetet mesélni egy lágyabb alapra.

Ha a „battle rap”-re gondolunk, általában nagyon egyenes, nyers szövegek jutnak eszünkbe – valami olyasmi, mint „Mindenkit kinyírok!” (nevet). Ehhez képest ebben a dalban inkább közvetett megfogalmazás érződik.

RM: Ez a dal visszatükrözi, mit érzek mostanában azokkal szemben, akik utálnak és kritizálnak. Régen nagyon feldühített és elkeserített ez az egész. De mostanra valamennyire sikerült túllépnem rajta. Ezt az érzést akartam őszintén beleírni a dalba. Ezért szerepel benne az a sor is, hogy „Ha még most is velem tartanál, akkor gyere.”

Amikor látom azokat a sorokat a bridge-nél, úgy érzem, hogy most felszabadultabb vagy, mint korábban.

RM: Igen, ez igaz. Nem erőltetetten készült, hanem tényleg így érzek mostanában. Ha valaki korábban személyeskedve támadott, de mostantól velem akar tartani, akkor őt is elfogadom. Ennyire elnézőbb lettem. Azt is érzem, hogy egy kicsit megértem.

Azok, akik nem ismerik a battle rap különböző narratíváit a nyugati part hiphop-hangzásának hagyományából, vagy a hiphop rejtett szépségét, unalmasnak vagy semmitmondónak találhatják ezt a dalt.

RM: Egyszerűen elfogadom ezt. Tisztelem az emberek ízlését. Nem akarom rájuk erőltetni vagy megmagyarázni. De hálás vagyok azoknak, akik megértik a szándékomat, vagy élvezetet találnak benne.

Őszintén szólva, ha jobban megnézzük, a P.D.D-nek van némi hasonlósága a Regulate-tel. Bár a Regulate lágyabb hangzásával sok szeretetet kapott Koreában, a dalnak a történetmesélés szempontjából is van jelentése, és ha jobban megnézzük a szövegét, elég kegyetlen, és nem igazán illik a hangzásához.

RM: Ez igaz. Anélkül, hogy tudtam volna, nagy hatással volt rám a Regulate. Őszintén szólva, amikor először hallottam, kicsit furcsának találtam (nevet). „A hangzás jó, de miért ilyen a szöveg?”, „Miért beszél ilyen gyengéden arról, hogy kirabolják?” – ezt gondoltam.

Általában élvezed az ilyen battle rap-szerű dalszövegek írását? Még akkor is, ha nem támadsz vele konkrétan senkit?

RM: Pontosan. Élvezem az írását. És szerintem nincs is szükség arra, hogy valakit konkrétan támadj.

Mit értesz pontosan azon, hogy nem feltétlenül kell támadni valakit?

RM: Nem vagyok az a típus, aki élvezi a támadást. Ha mégis megtenném, nem lennék az, aki hatalmas agresszióval teszi. Viszont muszáj kimondanom mindent, amit gondolok. Bármi is legyen a mögöttes jelentés, mondhatni, hogy ezt a zenén keresztül kell kifejezni. Lehet, hogy valaki a P.D.D. hallgatása után azt gondolja: „ha már megtámadsz valakit, csináld rendesen”, de ez az én hozzáállásom és módszerem.

A hallgató szemszögéből nézve volt egy rész, ami elég szórakoztató volt. A "ride wit me" kifejezés ismétlődve jelenik meg a bridge-ben, és persze értem, hogy ez szimbolikusan azt jelenti: „Gyere velem”. Viszont ha valaki sokat hallgat nyugati parti hiphopot, nem inkább direkt kifejezéseket használna a "ride wit me" helyett? Valami olyasmit, mint: „Ülj be a kocsimba, és induljunk Long Beach tengerpartja felé” (nevet). Zene vezetéshez - akár így is nevezhetném? Miközben hallgattam a dalt, furcsa módon ilyen dolgok keveredtek bennem.

RM: Őszintén szólva, amikor a dalszöveget írtam, nagyon szerettem volna beletenni a „ride” kifejezést. Azok a nyugati parti hiphop videók jutottak eszembe, amiket régen sokat néztem, és úgy éreztem, hogy ez a szó jól illik ahhoz a nyugati parti hiphop hangulathoz, amit a dal sugall. Azt gondoltam, jó lenne, ha az emberek ezt a dalszöveget egyfajta „átmenetként” fogadnák el. 

Úgy hallottam, hogy sok iránymutatást kaptál Warren G-től.

RM: Nagyon sok mindent szerettem volna kérdezni Warrentől a hiphopról. Ahogy ő is mondta, a „fegyverek, drogok, rablás” nem magának a hiphopnak a lényegéhez tartozik, hanem egy negatív oldal, ami belekerült. Olyan, mint egy hívatlan vendég, ami betolakodott a hiphopba, de az emberek mégis azt mondták, hogy ez maga a hiphop. Azt is elmondta, hogy a hiphop nyitott mindenki számára, függetlenül attól, hogy milyen rasszhoz tartozik vagy milyen nyelven beszél. Sok nagyszerű dolgot hallottam tőle ezen kívül is. Bár elsőre nagyon egyértelműnek tűnhetnek ezek a gondolatok, de amikor Warren G mondta ki őket, valahogy egészen más súlyuk volt. És minden egyes mondandója után hozzátette: „Minden rendben.” Ha csak így félfüllel hallottam az oldalról, már attól is sokkal jobb lett a hangulatom. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a nagypapád jó történeteket mesél neked (nevet).

Ha osztályoznod kellene Warren G-t szemüvegben és szemüveg nélkül, milyen különbséget látsz?

RM: Ahogy telt az idő, szerintem sokkal jobb, amikor szemüveget hord. Régen viszont tényleg nagyon jóképű volt… Ha megnézed a régi képeit vagy a videóklipjeit.

Akkor ezt úgy foglalhatjuk össze, hogy régen szemüveg nélkül nézett ki jobban, most pedig szemüveggel. Van még valami, amit hozzátennél a P.D.D-hez?

RM: Hm. Minden mást félretéve, hatalmas szerencse volt, hogy Warren G beatjére rappelhettem. Lehet, hogy valaki így vagy úgy megpróbálna leszólni emiatt, de én büszke vagyok rá, és nagyon jó tapasztalat volt.
Beszéljünk az RM [című] mixtape-edről. Meg tudnád fogalmazni a koncepcióját?

RM: Ha megnézed a borítót, az arcom fekete-fehér színre van osztva. Ezzel azt akartam kifejezni, hogy kettős személyiségem van. Néha pozitív vagyok, máskor negatív. Egy ponton reményről beszélek, aztán később elfelejtem. Egyszerűen úgy is felfoghatod, hogy ez egy alkotás, amelyben a bennem lévő különböző „szobákat” nyitom meg. Azt az érzést akartam átadni, hogy „bennem ennyi oldal létezik, de a végén ez vagyok én, és te, aki hallgatod ezt, szintén csak te vagy.” Mindig is szerettem India Arie Just Do You című dalát. Amikor összezavarodtam, ez a szám sok vigaszt nyújtott nekem. Úgy érzem, ennek az üzenete nagy hatással volt a mixtape-re is. Ezért lett a Do You az a dal, amely az egész mixtape üzenetét képviseli.

Ez egy szóló, nem egy csapatmunka, és egy mixtape, nem egy album. Volt valamilyen konkrét struktúrád a munkafolyamat során?

RM: Próbáltam a lehető legkötetlenebbül dolgozni rajta. Igyekeztem nem túlgondolni. Még ha voltak is olyan dalszövegek, amelyek vitát válthattak volna ki, ha nem voltak túl durvák, akkor egyszerűen benne hagytam őket. Egy BTS album nemcsak az enyém, hanem illeszkednie kell a csapat koncepciójába, ezért sok mindent figyelembe kell venni. Mivel viszont ez a mixtape az enyém, próbáltam a lehető legőszintébben szembenézni önmagammal, és felszabadultan dolgozni rajta.

A szitkozódások és az agresszív kifejezések feltűnőek.
RM: Őszintén szólva, nem vagyok az a típus, aki élvezi a káromkodást. Viszont úgy éreztem, hogy vannak érzelmek, amelyeket csak egy „shit” vagy „fuck” képes igazán kifejezni. Ezért olyan helyeken használtam ilyen szavakat, ahol szükségesnek éreztem. Nem egy olyan alkotás volt, amit külön mérlegelni kellett volna.

Hogyan választottad ki a számok sorrendjét a mixtape-en?

RM: Először is, miután eldöntöttem a sorrendet, megbeszéltem a céggel. Például, amikor az első számot, a Voice-t készítettem, úgy gondoltam, hogy ennek kell az első számnak lennie, mert én csináltam. Ez az egyetlen szám, amely a múltam történetét meséli el, egészen gyerekkoromtól mostanáig. Olyan szám, amit azért írtam, mert nagy hatással volt rám, amikor külföldi rappeket láttam, ahogy zongorafeldolgozásokra rappelnek. Aztán jött a Do You, ami a mixtape fő üzenetét közvetíti, és azt akartam, hogy a Awakening segítségével még határozottabban elmondjam, amit szerettem volna. Ezt követték a Monster, Throw Away, God Rap, és ezekben a számokban igazából csak rappelni akartam. Olyan rap számokat készítettem, amiket jó hallgatni, és hmm… amik megdobogtatták a szívem.

Arra a “hallgatási élményre” gondolsz, amit csak a rapek tudnak megadni, és nem az éneklés?

RM: Igen, pontosan. Ez az. Nem sikerült jól kifejeznem (nevet). És az utolsó szám, az I Believe azért került a végére, mert bármi is történt előtte, végül mindig magamban hiszek. Ezzel szerettem volna lezárni.

Még a magyarázatod meghallgatása előtt is úgy tűnik, hogy a Voice valóban az első szám, és az I Believe tökéletesen illik az utolsó helyre. Volt olyan dal, amit végül kihagytál a munkafolyamat során?

RM: Igen, volt egy dal, ami Dreams névre hallgatott. Két évvel ezelőtt írtam, de úgy éreztem, hogy nem igazán illik a mixtape koncepciójába, ezért végül nem tettem rá. Bár volt még pár melodramatikus dalom, azok túl randomnak tűntek, így azokat nem raktam rá. Ja, és volt egy dal, ami pénzről szólt, de azt sem tettem rá, mert még nem kerestem nagy összegeket, és soha nem voltam igazán kétségbeesve a pénzügyi problémák miatt, így úgy éreztem, nem tudnám igazán megragadni mások gondolatait. Őszintén szólva, miközben ezt a dalt írtam, néha elakadtam, vagy összezavarodtam, de szerintem azért, mert még nem voltak elég komoly aggodalmaim, vagy mert még nem halmoztam fel elég élettapasztalatot.

Szóval úgy gondolod, hogy végül jót tett a mixtape-nek, hogy kiszűrted ezeket a dalokat?

RM: Bár nagyon elmerültem bennük, amikor készítettem őket… azt hiszem, végül jól alakult. Eleinte elszomorított, de most úgy látom, hogy egy kifinomultabb és koncentráltabb mixtape született. Ráadásul ezeket a dalokat később még úgyis felhasználhatom.

Van olyan üzenet, amit szeretnél, ha a hallgatók semmiképp sem hagynának figyelmen kívül?

RM: A „You Do You, I Do I” ennek a mixtape-nek a mottója. Amit mondani szeretnék ezzel, az az, hogy „Te tedd a saját dolgod, én pedig a magamét. De én ilyen vagyok. Mostanában ez a gondolat határoz meg a leginkább: „Te te vagy, én pedig én.”

Van néhány dal a mixtape-en, amely a raptechnikákra fókuszál. Például a Joke ilyen. Tudnál mesélni erről a számról?

RM: A Joke szövege szabad asszociációval született. Ezért is kapta ezt a címet. Nincs semmilyen rejtett jelentése – 500%-ban a rap hallgatásának élvezetére készült. Mivel a többi dalban üzenetek vagy érzelmek is megjelennek, úgy éreztem, szükség van egy olyan frissítő számra, amelyben nincsenek mélyebb gondolatok. Rengeteg olyan elemet beletettem, amit én a raptechnikák közé sorolok.

Miért pont a Run The Jewels egyik alapját választottad a Joke-hoz?

RM: Alapvetően nagyon szeretem a Run The Jewels-t. A mixtape-re végül fel nem került dalok között is volt néhány, amelyet az ő alapjaikra rögzítettem. Úgy gondolom, hogy nagyon jól készítenek beateket – El-P minimalista stílusú, de mégis kiemeli a rap auditív hatását. Öt dal volt esélyes a Joke alapjául, és mind az öt a Run The Jewels beatekből került ki. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha lehetőségem nyílik megmutatni a technikai tudásomat, akkor mindenképpen az ő alapjaikat fogom használni.

Egyetértek veled az El-P beatekről – ez az a fajta hangzás, ami igazán feltüzeli a rappert, olyan érzés, mintha "szét kellene szednem és felfalnom ezt a beatet"(nevet). Mesélnél most a RUSH-ról, amiben Krizz Kaliko is közreműködött?

RM: Egy év végi díjátadón előadtunk egy táncos produkciót Krizz Kaliko Spaz című számára. Nem tudom, hogy jutott el hozzá, de a videó valahogy felkerült a Twitterére. Azt írta: „Nézzétek ezeket a srácokat! Az én zenémre táncolnak, és ez nagyon menő.” Már korábban is szerettem Krizz Kaliko dalait, és amikor ezt megláttam, írtam neki egy üzenetet. Privát üzenetben megkérdeztem, lenne-e kedve együtt dolgozni, és elképesztően lazán reagált: „Persze, csináljuk!” Küldtem neki néhány alapot, és pont azt választotta, amelyik nekem is a legjobban tetszett. Akkor gondoltam, hogy „Na, ő tényleg ért hozzá” (nevet). Nagyon beleadott mindent a munkába. Először megkérdezte: „A refrént is én csináljam?” Aztán, nem tudom, honnan jött az ötlet, de az "oppa" szót is beleírta a szövegbe, mielőtt visszaküldte nekünk – gondolom, a Gangnam Style-ból ismerte. Sőt, a refrénben direkt hagyott egy üres részt, és azt javasolta: „Nem lenne poén, ha ide koreai szöveget raknátok?” Aztán, amikor elkészült a mix, írt: „Most épp Mexikóban turnézom, de a keverés nem az igazi, mert nem a szokásos hangmérnökömmel dolgoztam. Szerintem jobb lenne, ha ti újrakevernétek. Bocsi.” A közös munka után is mondta, hogy „Most a te mixtape-eden dolgoztam, de legközelebb csináljunk egy hivatalos közös számot is.” Ha legközelebb Amerikába megyek, mindenképpen szeretnék vele találkozni.

Tetszik Krizz Kaliko rapbetétje a RUSH-ban?

RM: Hogyne! Érezni rajta, hogy tényleg szívvel-lélekkel dolgozott rajta. A dallam is nagyon tetszik. Ami külön vicces, hogy valahányszor díjat nyerünk egy ceremónián, Krizz Kaliko mindig küld egy gratuláló üzenetet (nevet). Szerintem kicsit aranyos is.

A Voice-ban hallani lehet egy részt, ami tisztelgés Nas One Mic című száma előtt.

RM: Nagyon szeretem a One Mic-ot. Tetszik a filmes szerkezete és a csendes, visszafogott hangulata. Nagy hatással volt rám, ezért felhasználtam egy kis részletet a One Mic cenzúrázott verziójának szövegéből. Ez a magam módján kifejezett tisztelgésem.

Ahogy hallgattam a válaszod, eszembe jutott: nemrég vetítettek egy dokumentumfilmet. Mit éreztél?

RM: Sok mindent megtudtam, amiről korábban nem is tudtam. Különösen érdekes volt Nas öccsének, Jungle-nek az interjúja. Nagyon vártam, hogy többet hallok a Bravehearts-ról, de végül nem esett szó róluk. Őszintén szólva, maga a film is hatással volt rám, de már a vetítés élménye önmagában is sokat adott. Az, hogy a mi nemzetünk képes ilyesmire, és hogy amikor megcsinálják, az emberek el is jönnek rá… Ez egyfajta büszkeséggel töltött el.

A Voice-ban van egy sor, ami így szól: „Beismerem a sötét múltamat.”

RM: Pontosan úgy, ahogy elhangzik – ez a sötét múltam. Valami, amit Kanye Westtel és Kendrick Lamarral lehetne összefoglalni.

Ha már Kendrick Lamart említed, akkor a School of Tears-re gondolsz, ahol az ő Swimming Pools című dalára rappeltél?

RM: Így van.

De nem csupán egy cover [feldolgozás] ez a dal, ahogyan te is mondtad? Az eredeti szám flow-ját használni egy másik alapra és rárepelni egy hiphop mixtape-en vagy egy kiadott dalban elég gyakori dolog.

RM: Bár a School of Tears-hez forgattam videoklipet, az egy feldolgozás volt, amelynél még a megjelenés előtt egyértelművé tettem, hogy mi az eredeti dal. Szóval ez csak egy utódja volt, mégis rengeteg kritika érte, és plágiumnak nevezték. Őszintén szólva, ha a cél a plágium lett volna, ki csinálta volna így? Ráadásul mivel ez egy feldolgozás volt, sok helyen szándékosan másoltam Kendrick Lamar flow-ját, hogy tanuljak belőle. Ennek ellenére rengeteg negatív komment érkezett, például olyanok, hogy „Ez az ország szégyene” vagy „Még rapperként sincs benned bátorság?”.

Amikor ezt látom, nem érzem jogosnak. Ha már valaminek, akkor legfeljebb tudatlanságból fakadó támadásoknak tűnnek. Ne tekintsd ezt a sötét múltadnak – legyen inkább a fényes múltad! Na, és mit értesz Kanye West alatt?

RM: BTS visszatérésére való táncpróbák során Kanye West Black Skinhead című dalára gyakoroltunk. Most visszanézve, azt hiszem, ez a cég részéről kissé figyelmetlen döntés volt. Hiszen nem használhattuk volna a Black Skinheadet a műsorokban. Mindenesetre a koreográfusunk elképesztően tehetséges, és tökéletesen az adott dalra építette fel a koreográfiát. Így aztán azzal küszködtünk, hogyan változtassuk meg, mielőtt színpadra állunk. De ahogy újra és újra módosítottuk, a tánc teljesen elvesztette az eredeti erejét. Végül kénytelenek voltunk egy új, Black Skinheadhez hasonló dalt készíteni, és arra előadni a visszatérő fellépésünket.

Ha mentegetőznöm kellene, azt mondanám, hogy ezt a számot nem adtuk ki az albumon, és üzleti célokra sem használtuk. Egyszerűen csak a fellépésünk aláfestő zenéje volt, mint egy háttérzene. Ugyanakkor azt is elismerem, hogy emiatt jogosan érhette kritika. Függetlenül attól, hogy mi volt a helyzet vagy a folyamat, a végeredmény mégis ez lett.

Szerintem ha valaki mindenképp sötét múltnak akarja látni ezt, akkor annak is lehet. Jó lenne, ha az emberek megértenék ezt a folyamatot, de erre igazából nincs esély. Na, beszéljünk a God Rap-ről!

RM: A God Rapre egyértelműen nagy hatással volt Nas. Mondhatnám, hogy Nas rejtett szépsége? Az ő világa sokszor eszembe jutott, miközben dolgoztam rajta. Őszintén szólva, sokat gondolkodtam a címen, hiszen Eminem Rap God című száma már létezik. De a God Rap nem arról szól, hogy én lennék a rap istene. A dal mondanivalója teljesen más. Arról szól, hogy nincs isten, csak mi magunk. Hogy a sorsunkról egyedül mi dönthetünk.

Nincs vallásod?

RM: Nincs.

Ateista vagy?

RM: Igen.

Az olyan dolgok, amelyek vallásról vagy istenekről szólnak, eszembe juttatják Joey Bada$$ Christ Conscious című számát. Esetleg tettél rá utalást?

RM: Ah, nem, nem erre a dalra utaltam. Ha valami, akkor, ahogy korábban is mondtam, Nas volt rám hatással. De most, hogy így visszahallgatom, tényleg van némi hasonlóság (nevet). Egyébként annak idején sokat hallgattam a Christ Conscious-t is.

Most beszéljünk a vitákról és a felmerült kérdésekről. A No More Dream a debütáló dalotok, amely az oktatás valóságáról szól, sok kritikát kapott. Sokan azt mondták, hogy ez „egyértelműen egy üzleti fogás, amit már az H.O.T óta alkalmaznak az idolcsapatok, és amin mindenki átlát”.

RM: Erre a kérdésre bennem már megvan a válasz. Úgy gondolom, hogy a tinédzserek most is ugyanolyanok, mint régen. Továbbra sincsenek álmaik, nem akarnak tanulni, és fogalmuk sincs, mit szeretnének csinálni. Csak közalkalmazottak akarnak lenni vagy sok pénzt keresni. Szerintem ez ma sincs másképp, mint amikor a Warrior’s Descending megjelent. Ezért mi egyszerűen csak a jelenlegi valóságot próbáltuk megfogalmazni. „Egy diák, aki keményen tanul, pedig nincs is álma” – pontosan ez voltam én. Nem régi történeteket akartam előhúzni, hanem egyszerűen a saját történetemet meséltem el.

Úgy tudom, hogy jól tanultál az iskolás éveid alatt.

RM: Úgy éreztem, hogy muszáj valamit csinálnom. Hittem abban, hogy „ha most nem tanulsz, később nem leszel sikeres”. Ezért nagyon keményen tanultam. A tanulásban egyedül a teljesítmény és a fölény érzését élveztem. Maga a tanulás nem érdekelt. Őszintén szólva, amikor a No More Dream dalszövegét írtam, Bang Sihyuk vezérigazgató többször is visszadobta. Pénzről és sok más témáról írtam, de azt mondta, hogy nem érződik igazán a mi történetünknek. Miután újra és újra nekifutottam, végül sikerült leírnom azt, amit valóban éreztem.

Ez azt a gondolatot ébreszti bennem. Kétségtelenül lehetnek kritikák a No More Dream iránt, akár az idolok történelmi szemszögéből, akár a zeneipar áramlásának tükrében. Senkinek sem kell feltétlenül tudnia az okot vagy jelentést, amiért létrejött. Azonban, ha ez valóban a te személyes történeted, akkor azt hiszem, van egy hiphop oldala, mivel a 'valóság' kontextusában értelmezhető.

RM: Bár hiszem, hogy kritikákat kaphatok, nem érzem szégyennek a dal szövegeit. Tényleg az én történetem volt.

Az If I Ruled The World alatt azt kiabáltad, hogy „Westside Till I Die.” [Nyugati part, amíg élek]

RM: Hát, igen. Akkoriban tényleg tévedtem (nevetés). Miután kijött az album, és újra meghallgattam, azt gondoltam: „Ah.” Azt hiszem, annyira elmerültem az érzelmekben a felvétel alatt, hogy végül így kiáltottam fel.

Mi volt az a konkrét ok, amiért úgy érzed, tévedtél?

RM: Először is, nem is éltem a „nyugati parton”… És még ha annak a számnak volt is G-Funk hangzása, amit kiabáltam, nem volt ez a megfelelő módja annak, hogy tiszteletemet adjam a nyugati parti hiphop zenészeknek. Úgy gondolom, hogy a „Westside Till I Die” kifejezés sokféle jelentést hordoz: verejték, küzdelmek, büszkeség, stb. Nem ez egy olyan mondat, ami az élet minden ilyen tényezőjét összesűríti?

Azt mondod, hogy figyelmen kívül hagytad a kifejezés súlyát és a hiphopban rejlő komplexebb jelentéseket?

RM: Igen, így igaz. Úgy gondolom, hogy ez más, mint az olyan szavak, mint a „Yo!” vagy a „Check It!”. Ennek eredményeként figyelmetlen voltam.

Beismered, hogy hiba volt?

RM: Több, mint hiba, ez rossz volt. Nincs is mit hozzáfűznöm.

Akkor beszéljünk a Bobbyval való "csatáról". Mi indította el?

RM: Bobby többször is hivatkozott rám a Show Me The Money-ban. Úgy tűnt, élvezte olyan szavak használatát, mint a „sangnamja” (A koreai–angol fordítótól: igaz férfi, ez szerepel a Boy in Luvban is) és a „gyors életet élni” (A koreai–angol fordítótól: kiejtve Bangtang). Azt mondani, hogy „Igaz férfiként gyors életet élek” nem éppen egy szokványos szókapcsolat, nem? Úgy gondoltam, hogy ez nem véletlen. Nemcsak Bangtant támadta, hanem a Boyfriendet is. Az volt a kontextus, hogy „Mindent, amit elrontottatok, most mindent megmutatok itt.” De akkoriban nem nagyon foglalkoztam vele. Csak azt gondoltam, hogy Bobby valószínűleg egyszerűen utál minket. Azonban a Come Here című számában ismét olyan sorokat írt, amelyek úgy tűntek, mintha minket céloztak volna meg: „Gyors életet élek, nincs szükségem szépfiúkra / Szörnyetegnek hívnak, de sosem hívtam magam annak / Sokkal jobban tetszik nektek egy teljes hosszúságú tükör, mint egy pincebéli verem / Ha a képességeim a külsőm lennének, akkor úgy néznék ki, mint Wonbin egy golyóálló tükör előtt.” De őszintén szólva, Bobby nem igazán egy Wonbin… (nevetés)

Akkor ő Hyunbin?

RM: Mindenesetre, ezek a sorok már a harmadik alkalom voltak. Úgy éreztem, hogy idiótának tűnnék, ha csak a harmadik alkalomig tűrném. Ha semmilyen módon nem reagálnék rá, az a rajongókat is sértette volna, és én személy szerint sem hagyhattam volna szó nélkül. Őszintén szólva, az [RM] mixtapem dalszövegeit akartam használni a MAMA színpadán. Azonban miután meghallgattam a ‘Come Here’-t, gyorsan megváltoztattam a dalszöveget, hogy válaszoljak Bobbyra. És ahogy az emberek felfigyeltek ezekre a sorokra, hirtelen nagy téma lett belőle. Azonban személy szerint tisztelem Bobbyt. Nagyon jól teljesít a színpadon. Bár nem gondolom, hogy a rapjei különösen kivételesek, vagy hogy széles spektrumúak, az a képessége, hogy uralja a színpadot, nagyon jó, és van egy olyan menő hiphop stílusa, amit nem minden rapper tud elérni. És az, hogy megnyerte az SMTM-et, akár a cége erejével, akár anélkül, az mindenképpen megerősítette őt.

Arról beszéltek, hogy diss kört vagy csatát vívtatok.

RM: Azt gondolom, hogy még nagyobb téma lett belőle, mert mind Bobby, mind én az idol kategóriába tartozunk. Úgy éreztem, hogy egymás ellen akartak uszítani minket (nevetés). De valójában nem volt szó ilyesmiről.

Hallottam, hogy üdvözöltétek egymást a MAMA színfalai mögött."

RM: Az előadás után lementem a színpadról, de Bobby a színpad mögött lepacsizott velem. Azt mondta, hogy tátogta a szövegemet, és jól rálátott. Akkor tudtam meg, hogy amikor a színpadon voltam, Bobby figyelmesen nézett.

Ha úgy nézed a helyzetet, úgy érzem, hogy Bobby gondolkodása nagyon hiphop. Nem tűnik úgy, hogy felismeri, hogy egyszerre vetélytárs és játék is, ami a zenén belül alakul ki?

RM: Pontosan így van. Pontosan ezt akarom mondani, de az emberek nem értik jól. A rajongóink attól tartanak, hogy így fogunk összeveszni (nevetés). Azonban remélem, hogy rájönnek, hogy nem erről van szó.

Félretéve azt, hogy ki jó vagy rossz, vagy hogy kinek az oldalán állsz, szerintem egyszerűen csak jó látni ezt. Úgy érzem, hogy ti is szinergiát adtok egymásnak.

RM: Ez igaz. Swings Control Crisis-e1 is egy olyan módja volt annak, hogy a zenei versengés révén mindenki szintjét felemeljék. Azonban, mivel Bobby és én is az idolok kategóriájába tartozunk, úgy érzem, hogy nagyobb botrányt kavart. Remélem, hogy sokan rájönnek, hogy a hiphopban ez egy önkifejezési mód, és hogy teljesen természetes.

A MAMA színpadán Zicóval léptél fel. Adott Zico valamilyen tanácsot?

RM: Zico hyungot már gyerekkorom óta ismerem. Úgy érzem, hogy hyung cselekedetei sok mindent tanítanak nekem. Segít, de ugyanakkor ösztönöz is.

Tehát olyan kapcsolat ez, mint Seo Janghoon és Hyun Jooyeop között?

RM: Az… azt igazából nem tudom.

Mielőtt a MAMA színpadára léptetek, miről beszélgettetek?

RM: Őszintén szólva, 4-5 nappal előre megírtam a szöveget, amit a MAMA-n előadok. Miután ezt mondtam, Zico hyung azt tanácsolta, hogy veszélyes gyorsan ilyen szövegeket írni, és hogy jobban oda kell figyelnem. Elmondta, hogy egyszer nagyon nagy hibát követett el (nevetés).

Mit jelent Rap Monster számára az idolcsoportos [BTS] promóció? Jó lépés a cél eléréséhez? Valami, ami a tényleges célja? Vagy csak valami, amibe véletlenül belecsöppent?

RM: Bár nem szeretnék udvariatlan lenni a rajongóinkkal vagy magával a csapattal szemben, azt hiszem, a legpontosabb meghatározás az lenne, hogy olyan dolog, amibe egyszerűen belekerültem. Őszintén szólva, a célom nagyon világos. Az, hogy minél többen hallgassák a zenémet. Azt szeretném, hogy a nagyszínpadon állva még inkább megerősítsem a létezésemet. Őszintén szólva, a debütálásom előtt csak tanulni akartam. Azonban ami visszavitt a zenéhez, az ez a cég és ez a csapat volt. Ezért nem szeretném azt mondani, hogy az idolcsoportos promóció egy lépés a célom felé. Mert annyi mindent kapok ezektől a promócióktól.

Azt mondod, hogy kezdetben csak zenélni akartál és rappeltél?

RM: Igen, pontosan. De amikor éppen a tanulmányaimra akartam koncentrálni, kaptam egy hívást Sleepy hyungtól, az Untouchable-ból, és rajta keresztül jelentkeztem ehhez a céghez. Eleinte a BTS nem ebben a formátumban működött. Olyan formátumban voltunk, mint YG 1TYM-ja, ahol nem kellett táncolnunk. Ezért csatlakoztam ehhez a csapathoz. Mert azt mondták, hogy egy ilyen nagy cégnél, mint ez, tudok rappet nyomni. És abban az időszakban egy Big Deal Records-os meghallgatáson is elutasítottak, szóval nagyon kétségbeestem. Azt gondoltam, hogy mindenképpen csinálnom kell, bármi történjék is. Ez volt a tökéletes cég ahhoz, hogy megvalósítsam azt az álmomat, hogy minél több emberhez elérjek. Azonban, ahogy a csapat formátuma idol csoportra változott, nagyon összezavarodtam. Nagyon reménytelennek tűnt a helyzet. De végül valahogy elfogadtam… És eljutottam idáig.

Az, hogy nem utasítottad el, egy "passzív választásnak" is tekinthető, nem?

RM: Igen, pontosan. Egyszerűen… úgy érzem, hogy ez volt a sorsom (nevet). Őszintén, először nagyon utáltam a táncot. Mert nem vagyok jó benne. Még mindig nem szeretem a táncot. Azonban az, amiért még mindig ennél a cégnél maradtam, az az, hogy azt mondták, hogy lehetővé teszik számomra, hogy a zenémet a saját szövegeimmel és rapemmel csináljam, és ez fokozatosan valósággá válik. Ugyanez igaz a BTS albumaira és a szóló munkáimra is. Például az [RM] mixtape igazából nem különbözik attól, mintha csak én lennék. Azt hiszem, a cég betartja az ígéretét. Szerettem a hiphopot, rappelni akartam, és nagy színpadon szerettem volna állni. Ahogy ez a három összekapcsolódott, eljutottam idáig. Ha más szemszögből nézem… akkor ez valójában az, amit én választottam.

Azonban ez egy olyan világ, amely világosan elválasztja a hiphopot a valóditól és a hamisitól, és van egy kényszere, hogy megőrizze a tisztaságát. A kritikák továbbra is jelen lesznek.

RM: Teljesen megértem. Néha én is ilyen kritikai szemmel tekintek magamra. Mert vannak olyan pillanatok, amikor olyan dolgokat kell csinálnom, amiket nem szeretnék. Amikor más rapperek szövegeit olvasom, hogy "Nem csinálok olyasmit, amit nem szeretek", úgy érzem, hogy ez igazán menő, és van egy irigykedő oldalam is ezzel kapcsolatban. Ahogy már mondtam, megértem, hogy az emberek kritikusan szemlélik a helyzetemet. Én magam is sokszor összezavarodom. Azonban, mert azt hiszem, jobban értem a hiphop ezen aspektusát, mint bárki más, mindent megteszek, hogy a lehető legvalódibb legyek ebben a helyzetben. És mindenekelőtt azt szeretném, ha minél több ember hallgatná a zenémet. Ez számomra a legfontosabb.

A "sok ember" mércéje mindenkinél más lehet.

RM: Így van. Azonban ha valaki megkérdezne, hogy a zenémet bárminemű módszerrel vagy módon szeretném-e eljuttatni sok emberhez, akkor azt válaszolnám, hogy nem, nem így van.

Ennek eredményeként a "sok ember" a te mércéd, és az eddigi életed során hozott választásaid és kompromisszumaid azért történtek, mert nem sértik a saját szabályaidat vagy értékrendedet. Azonban a te mércéd valószínűleg soha nem fog egyezni másokéval.

RM: Én is megértem azokat az embereket. Hiszem, hogy ők is lehetnek ilyenek. Azonban úgy hiszem, hogy végül az egyetlen, ami megmarad, az a zeném.

Van olyan kritika, amivel egyetértesz, ami az idolcsoportos promóciókkal kapcsolatos?

RM: Rengeteg van. Miért készítesz füstös sminket, miért próbálsz jól kinézni a közvetítéseken, stb. A hiphopban, ahol a tisztaság fontos és a férfiasság nagy szerepet játszik, szerintem ezek olyan kritikák, amik felmerülhetnek. Így egy idő után az önkritikám kétfelé oszlott. Azért van a [RM] mixtape borítóján a fekete-fehér felosztás, hogy bemutassam a kétarcú énemet. Hiszem, hogy nincs fejlődés, ha valaki kisebbségi komplexussal és áldozatmentalitással él. Azért döntöttem úgy, hogy csak akkor találhatom meg magam, ha elismerem és elfogadom, hogy mindkét oldal része vagyok.

Azonban a hiphop hagyományai, amelyek a „cselekedeteket” tartják fontosnak, azt gondolhatják, hogy mindent megkapsz az idol csoportos promóciók révén, majd próbálsz hiphop módjára viselkedni, miközben kiadsz egy szóló mixtape-et. Azt a kritikát, hogy ez ellentmondás és nem menő, még akkor is, ha a mixtape-ed magas színvonalú és jól meg van csinálva.

RM: Megértem ezt a gondolatot. Így is nézheted. Azonban sok vágyam van. Azok a zenék, amiket meg akarok mutatni, ezen az oldalon és azon is vannak. Összességében, ha képes vagyok jó zenét csinálni, és az emberek továbbra is keresik a zenémet, úgy gondolom, hogy végül ez a fajta vita jobbá válhat. Most már nem hagyom, hogy ilyen dolgok elbizonytalanítsanak. Túl sokszor megdöbbentem már ezen. Amikor G-Dragon kiadta a Heart Breakert, emlékszem rá. Az erre adott reakciók összehasonlítva a One of a Kinddal, valóban ég és föld. Nem csinálta jól így? Azonban azok az emberek, akik nem szeretik G-Dragont, még mindig nem kedvelik. Ezen nem tudsz változtatni (nevet).

Van valami végső gondolatod, amit szeretnél megosztani?

RM: Remélem, mindenképp meghallgatjátok ezt a mixtape-et. Csak töltsétek le, és kattintsatok rá. Még ha rossz dolgokat is mondtok róla, remélem, legalább egyszer meghallgatjátok.

Koreairól angolra fordította: YASUIS @ TUMBLR (@ryuveiys), az eredeti szöveg forrása: HIPHOPPLAYA
A tartalom csak a teljes forrásmegjelöléssel használható | A kreditek módosítása tilos

[Magyarra] Fordította: Indigo

[A magyar fordítást] Ellenőrizte és javította: Nari

Kredit nélkül, kérünk, ne oszd meg a fordítást!


1 A Control Crisis a 2013-as koreai hiphop színtéren lezajlott "diss háborúra" utal, amelyet Swings indított el a King Swings Part 2 című számával, használva Big Sean Control című dalának alapját. Ez a zenei versengés számos rapper részvételével zajlott, és célja a művészi színvonal emelése volt.↩

0 Hozzászólás