Weverse Magazine (2024) | Betekintés az RM: Right People, Wrong Place c. dokumentumfilm kulisszái mögé

 

Interjú Lee Seokjun rendezővel és Im Subin társrendezővel

Park Soomin, 2024.12.16

Az RM: Right People, Wrong Place dokumentumfilm RM, a BTS tagjának második szólóalbumának elkészítését mutatja be, miközben Kim Namjoon személyes naplójaként is szolgál betekintést nyújtva mindennapi gondolataiba és érzéseibe, „megörökítve mindazt, ami velem történik” – ahogyan ő mondja. Az utazás során végig mellette állt a Team RM nevű kreatív csapat, amely kifejezetten a Right Place, Wrong Person album elkészítésére állt össze. Lee Seokjun rendező, akinek a csapat tagjaként lehetősége nyílt mélyebben megismerni RM belső világát, miközben közvetlen közelről dokumentálta a nyolc hónapos utazást, és Im Subin társ-rendező, aki több száz órányi felvételt dolgozott fel, hogy összekösse a Team RM mögött meghúzódó történet minden szálát, a Weverse Magazine-nak meséltek az RM: Right People, Wrong Place dokumentumfilmről.

Az RM: Right People, Wrong Place dokumentumfilmet októberben mutatták be a 29. Busani Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a Team RM többi tagjával együtt a színpadon is beszéltetek. Milyen érzés volt?

Lee Seokjun: Valahogy úgy alakult, hogy a színpadon találtuk magunkat - a show sztárja, Namjoon nem volt ott, így nélküle kellett helytállnunk; csak a filmben szereplők és a produkciós csapat néhány tagja volt jelen. Arra emlékszem, hogy azt gondoltam: "Nem hibázhatunk, nem hozhatunk szégyent Namjoonra", ezért mindenki vagy bemagolta, amit mondani akart, vagy előre leírta, mielőtt felmentünk volna a színpadra. (nevet) Hallottuk, hogy Namjoon élőben nézte az eseményt, és nevetett, amikor meglátott minket. Néha bohémoknak nevezi a Team RM tagjait. Azt mondja, olyanok vagyunk, mintha a vadonban élnénk, a saját szabályaink szerint. Talán ezért találta olyan szórakoztatónak, hogy ilyen formális környezetben látott minket. (nevet) Ritkán adatik meg számunkra ilyen lehetőség, ezért különösen nagyra értékeltük, hogy részesei lehettünk a közönség energikus reakciójának.

A Right People, Wrong Place az album Right Place, Wrong Person első számának címe is. Miért ezt választottátok a film címének?

Im Subin: Először több lehetséges címmel is kísérleteztünk. Néhány túlságosan érzelmes volt, mások túl távolinak hatottak, míg néhány túl direkten fogalmazott. Hosszan vitatkoztunk azon, hogy melyik cím ragadja meg legjobban a film lényegét. Egyszer Namjoon azt mondta: „Azt hiszem, rossz helyen vagyunk.” Gondolkodtunk azon, hogy ezt használjuk címként, mert tetszett, ahogy hangzik, de úgy éreztük, kicsit hosszú lenne. Véletlenül a dokumentumfilm során Namjoon többször beszélt arról, hogy a dolgok nem teljesen olyanok, mint kellene, így végül arra jutottunk, annak lenne a legtöbb értelme, ha a film címe organikusan kötődne az album első számához, a Right People, Wrong Place-hez. Amikor ezen a címen dolgoztunk, még jobban felértékelődött a szemünkben, hogy milyen tökéletesen illenek a címek az album dalaihoz. (nevet)

Lee Seokjun: Bár az album és a film címében más szavak szerepelnek, mindkettő RPWP rövidítéssel szerepel, ami talán kellőképpen összezavarja az embereket, hogy elgondolkodjanak a jelentésükön. (nevet) Személy szerint a Right People, Wrong Place számomra azt jelenti, hogy vannak emberek, akik úgy érzik, nincsenek a helyükön. Mindannyian természetesen érezzük magunkat a saját életünk kontextusában, de néha rosszul vagy oda nem illőnek érezzük magunkat bizonyos helyeken, például a munkahelyen vagy egy csoportban. Az album készítése során sokszor kerültünk ismeretlen környezetbe, és ilyenkor gyakran beszélgettünk arról, hogyan is érezzük magunkat ezekben a helyzetekben. Úgy gondolom, a film címe tökéletesen tükrözi azokat a gondolatokat és érzéseket, amiket ilyen pillanatokban átélünk.

Nehéz lehetett előre meghatározni a dokumentumfilm irányát, hiszen már az album korai szakaszában elkezdtétek a forgatást. Hogyan kezeltétek ezt?

Lee Seokjun: Namjoon víziója már a Right Place, Wrong Person dalszerzői tábor kezdetétől egyértelmű volt, és San Yawn producer már nagyjából megalkotta az egész projekt irányvonalát. Amikor csatlakoztam a Team RM-hez, Namjoon személyesen magyarázta el nekem, hogy miről szól az RPWP projekt és miért akarja megvalósítani. Ez már a kezdetektől világos rálátást adott a projektre, így magabiztosan vághattam bele. Namjoon mindenkit ugyanígy beavatott, aki időközben csatlakozott a csapathoz, mint például a videoklip-rendezőt vagy fotóst. A végére körülbelül tizenhétszer mondhatta el ugyanazt. Még most is emlékszem, mennyire kifinomult volt az előadása. (nevet)

Hogyan csatlakoztatok eredetileg a Team RM-hez, és hogyan kapcsolódtatok be a dokumentumfilm elkészítésébe?

Seokjun Lee: Az egész úgy kezdődött, hogy San Yawn, aki az egész projektet vezette, megkeresett azzal, hogy: „Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán megjelenik-e, de hajlandó lennél szánni egy évet erre a filmre?” Ezzel felkeltette a kíváncsiságomat, így találkoztunk Namjoonnal. Már az első találkozón nagyon nyitottan mesélt az életéről, ami elég kényelmes légkört teremtett ahhoz, hogy én is megnyíljak. Ezt követően rendszeresen találkoztunk, szinte mintha munkáról lett volna szó, és a beszélgetéseink során egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Visszagondolva most már látom, hogy Namjoon rengeteg erőfeszítést tett azért, hogy megnyíljon, és oldott légkört teremtsen.

Im Subin: Kezdetben az volt a feladatom, hogy rendszerezzem és kiválasszam azokat a felvételeket, amelyek fontosak lehettek a film szempontjából. Hosszú időn át forgattunk, így hatalmas mennyiségű felvétel halmozódott fel. Míg Seokjun a helyszínen volt, és a jelen pillanatában rögzítette az eseményeket, mindig a jövőre is gondolva, addig amikor én csatlakoztam a projekthez, hogy feldolgozzam ezt a rengeteg anyagot, gyakorlatilag a múlttal kellett utolérnem magam. Később azonban már az aktuális forgatási folyamatokban is részt vettem. Az éppen elkészült felvételeket rögtön átnéztem, hogy később egyszerűbb legyen a szerkesztés. Megjegyzéseket hagytam, például: „Ez talán fontos lehet?” Ahogy ezt a munkát végeztem, a szerepem fokozatosan kibővült és sokrétűbbé vált.

A dokumentumfilmben a filmesek és az alanyok közötti közvetlen, nyílt kapcsolat egyedülálló. Nehéz volt meghúzni a határokat a film érdekében?

Seokjun Lee: Namjoon az elejétől világosan elmondta, mit szeretne. Azt mondta: „Azt akarom, hogy egy kis, szoros csapat készítse el ezt a projektet, hogy valóban átjöjjön, mennyire mély és hiteles az egész.” Subin ezért volt ott mellettem, rengeteg tanácsot adott arra vonatkozóan, hogy mit kellene csinálni, hiszen többnyire olyan embereket filmeztünk, akik már eleve szoros kapcsolatban álltak egymással. Néha annyira belemerültem a pillanatba, hogy elvesztettem a rálátást az egészre. Ilyenkor Subin azt tanácsolta, hogy lépjek hátra egyet, és javasolt néhány kérdést, amit bizonyos pontokon feltehetnék. Az, ahogyan időnként ilyen irány(mutatás)t adott, hihetetlenül hasznos volt.

Im Subin: Például minél többet forgattunk, az emberek hangja egyre inkább átfedésben volt egymással, hiszen mindannyian közeli barátok voltak, és ez megnehezíthette volna a nézők számára a követést. Javasoltam, hogy ezen változtassunk. Eleinte kicsit nehéz volt, mert csak a képernyőn láttam a Team RM tagjait, de miután személyesen is találkoztunk, és megosztottuk egymással a gondolatainkat és céljainkat, jobban megértettük egymást. Emiatt, amikor átnéztem a felvételeket, nemcsak arra törekedtem, hogy sűrítsem őket, hanem arra is, hogy átgondoljam magamban, hogyan lehetne úgy összevágni, hogy jobb irányt adjon a dokumentumfilmnek.

A Team RM tagjai közötti – beleértve titeket is –  különleges kötelék kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a dokumentumfilm olyan egyedinek érződjön. Talán ezért képesek a nézők ennyire elmerülni a filmben.

Seokjun Lee: Sok dokumentumfilm a csendes pillanatok szépségét igyekszik megragadni, de ebben a filmben rengeteg a beszélgetés. (nevet) Ezért arra gondoltam, mi lenne, ha ezekből a leghatásosabb mondatokat és emlékezetes párbeszédeket vennénk ki, és egyfajta kollázst alkotnánk belőlük, hogy felépítsünk egy történetet. Például amikor Bisugumiban, Hwacheon megyében forgattunk, valaki mondott valamit, és azonnal azon kezdtem gondolkodni, melyik párbeszéddel vagy helyszínnel kapcsolhatnánk össze ezt a következő jelenetben. Ha a Minden, mindenhol, mindenkor című filmhez hasonlítanám, olyan volt, mintha azt kutattam volna, milyen „univerzumok” állnak a rendelkezésünkre.
A filmben szerepelnek interjúk az RM-mel együtt dolgozó producerekkel és művészekkel, ami arra utal, hogy fontosnak tartottátok, hogy mások szemén keresztül is bemutassátok őt.

Seokjun Lee: Az interjúknak az volt a célja, hogy kicsit távolabbról nézve előrevetítsék a történetet. Meg kellett találnom tónust az interjúkhoz, mivel mindenki, aki részt vett az RPWP projektben, mélyen érintett volt és erős érzelmekkel viszonyult hozzá. Emlékszem, rengeteg különböző interjút készítettem. (nevet) Minden egyes interjúhoz világos elképzelésem volt arról, milyen tónust szeretnék. San Yawn nagyszerűen fejezte ki az érzéseit Namjoonról, JNKYRD kommentátorként adott betekintést a projektbe, míg Sehoon, aki az A&R részlegen dolgozott, mély, megnyugtató hangjával tökéletesen illeszkedett a film nyugodtabb részeihez.

Im Subin: Még azon a napon is készítettünk interjúkat a Team RM tagjaival, amikor Namjoon bevonult a katonai szolgálatra. Namjoon mindegyiküknek írt egy személyes üzenetet, és bár rögtön azzal kezdték, „Oké, senki ne kezdjen el sírni,” amint elolvasták, mindenki sírni kezdett. (nevet) Az interjúkban is átjött az érzelmek nyersessége, ami még jobban érzékeltette, mennyire őszintén beszéltek Namjoonról.

A Team RM interjúk során betekintést kapunk abba, hogy kicsoda Kim Namjoon, az ember az idol mögött, ugyanakkor a film bemutatja RM előadói oldalát is a BTS 10. évfordulós FESTA eseménye, illetve a D-DAY koncertes vendégszereplése által. Miért tartottátok fontosnak, hogy ilyen éles kontrasztban álló jeleneteket is bevonjatok a Right Place, Wrong Person készítését bemutató képsorok mellé?

Seokjun Lee: Ennek az az oka, hogy a dokumentumfilm nem csak az album készítésére fókuszál, hanem arra az érzelmi utazásra, amelyen Namjoon ezen időszak alatt keresztülment. A film elején még nem merülünk el mélyen a karakterében, ezért kulcsfontosságú volt, hogy bemutassuk, milyen, amikor a BTS tagjaként lép fel. Úgy gondoltam, minél nagyobb kontrasztot állítunk fel RM és Namjoon (mint egyének) között, annál nagyobb figyelmet kap majd az egész folyamat, amelyben önmagát próbálja megtalálni az RPWP során.

A filmben gyakoriak a váltások a vintage felvételeket imitáló és a realisztikusabb jelenetek között erős kontrasztot teremtenek.
Seokjun Lee: Viszonylag rövid idő alatt forgattuk a filmet, különösen egy dokumentumfilmhez képest. Az a mélység, ami Namjoont meghatározza, egy teljes életen át felhalmozódott érzelmekből ered, de a közönség ebből mindössze egy körülbelül nyolc hónapos időszakot lát. Ezzel a kihívással kellett megküzdenem. Fontosnak éreztem, hogy a nézők érzékeljék, hogy Namjoon érzelmei a múltjából fakadnak, hogy mélységüket és fejlődésüket megfelelően átérezhessék. Ezért néhány képet és videót régi filmes szemcsékkel láttam el, hogy olyan érzést keltsenek, mintha emlékfoszlányok lennének. A vintage filmjeleneteket az albumkészítés pillanataival párhuzamosan mutattam meg, hogy érzékeltessem: az érzelmek, amelyeket a forgatás során látunk, valójában a távoli múltban gyökereznek.

A Bisugumiban játszódó jelenet, ahol RM a fűben fekszik, lenyűgöző. Bár nyilvánvalóan valóságos, a színek annyira gyönyörűek, hogy szinte álomszerűnek hat. Milyen hangulatot szerettetek volna ezzel elérni?

Seokjun Lee: Bisugumi valójában a valóságban még szebb volt, mint ahogy a filmben látszik. (nevet) Szerettük volna a vizuális aspektust a lehető leghitelesebben megőrizni a vágás során. Amikor először találkoztam Namjoonnal, azt mondta: „Persze, magam választottam ezt az életet, de most már nehezen viselem, hogy nem tudok beolvadni, mindegy hová megyek. Szeretnék találni egy helyet, ahol teljesen körülvesz a természet és csak magamra koncentrálhatok.” Úgy gondoltuk, hogy nagyszerű élmény lenne számára elmenni egy olyan helyre, ahol senki sem ismerheti fel, így jutottunk el Bisugumiba. Ez egy távoli hely, ahol minden irányban csak a természet vesz körül. Ez lehetőséget adott arra, hogy teljes mértékben a pillanatra koncentráljon, szinte meditatív módon. Ennek köszönhetően az a nyugalom, amit Namjoon és a Team RM ott átélt, a filmben is érezhető.

A dokumentumfilmben animált szekvenciák is szerepelnek. Miért döntöttetek úgy, hogy ezeket is beépítitek?

Im Subin: Namjoon gyakran fejezi ki magát elvont gondolatokkal, ezért animációval adtunk vizuális dimenziót ezeknek az ötleteknek és érzelmeknek.

Seokjun Lee: A dokumentumfilmnek nincs hagyományos történeti íve, ezért úgy gondoltam, hogy olyan filmet kell készítenünk, amelyben a nézők maguk állíthatják össze a párbeszédek alapján a történetet. Ezután úgy éreztem, hogy szükségünk van olyan animációkra, amelyek összekötő elemként szolgálhatnak az egyes fejezetek között. Az animátor, Lee Gyuri, elképesztő munkát végzett, még a számos kísérletezés ellenére is, amit kipróbáltunk. Ha figyelmesen nézed a filmet, az animált részek gyakorlatilag összegzik a korábbi jelenetek általános érzését, mielőtt továbblépnénk a következő részre, ezzel hozzájárulva a történet áramlásához.

Lenyűgöző látni, hogyan hogyan formálta RM teljes mértékű bemutatására tett erőfeszítésetek a kreatív döntéseket, például azt, hogy a stúdiójelenetekben csak az ő hangja hallatszik.

Seokjun Lee: Időnként zenei videókat is forgattam, és sok színfalak mögötti videót láttam már a zenei világból. Van egy megszokott módja ezek elkészítésének, amihez általában ragaszkodnak, de ebben a filmben ettől kissé el akartam térni. A legfontosabb az volt, hogy a film őszinte maradjon. Úgy gondolom, azért nézünk színfalak mögötti tartalmakat, mert kíváncsiak vagyunk, hogyan dolgoznak a sztárok valójában. Bár a legtöbb jelenetnél háttérzenét használtunk, hogy ne tűnjenek túl laposnak, Namjoon éneklésekor ezt elhagytuk, és kizárólag az ő hangjára koncentráltunk.

Gondosan mérlegeltétek, hogyan használjátok a zenét a dokumentumfilmben, tekintve, hogy az RM szólóalbumának elkészítéséről szól.

Seokjun Lee: Egy zenei videónál az a legfontosabb, hogy a zene jól szóljon, de egy film esetében elengedhetetlen, hogy a vizuális elemeket megfelelően közvetítse. Három ember dolgozott a film zenéin: JNKYRD és glowingdog, akik az albumon is dolgoztak, tíz új dalt írtak a filmhez, valamint Dajunggal együttműködve elkészítették a záródalt. Ha az album számait is beleszámítjuk, meglehetősen sok zene van a filmben. A Team RM tagjai nagyon szeretik a hangulatos zenéket, és olyan semleges zenét szerettek volna a filmhez, amely nem próbál meg semmilyen konkrét műfajt vagy érzelmet közvetíteni. Azt szerették volna, hogy a zene ne érzelmeket hozzon létre, hanem támogassa azokat. A zeneszerzők láthatták a filmet a vágási folyamat közben, és megkértük őket, hogy egy adott érzést idézzenek elő, majd ennek megfelelően alakították a zenét.

Subin Im: Egy film elkészítéséhez sokféle hangforrást használnak, ezért az egyik legnagyobb kihívás az volt a vágás során, hogy hogyan rendezzük el a képeket, a hangokat és a zenéket. Digitális, filmes és kamerafelvételek, helyszíni és interjúhangok, valamint zenék és hanghatások alkotják a filmet, és mindezeket figyelembe kellett venni. Együtt dolgoztunk és megbeszéltük, hogyan lehet a legjobban elrendezni ezeket az elemeket, és mely részeket kell kiemelnünk.

Annak ellenére, hogy rengeteg mindent kellett szem előtt tartanotok a film készítése során, mi volt a legfontosabb szempont mind közül?

Seokjun Lee: A hitelesség. Ez olyasmi, amit Namjoon, a Team RM és én mind nagyra értékelünk. Nem az volt a fő cél, hogy a rendezésen vagy egy adott témán legyen a hangsúly. Próbáltuk a lehető legvalóságosabbá tenni, még akkor is, ha olyan jeleneteket is mutatunk, amelyeket az emberek talán nem feltétlenül szeretnének látni. A csiszolt dolgoknak is megvan a helyük, természetesen, de én azokat a pillanatokat akartam megragadni, amelyeket izgalmasnak találtam. (nevet) Úgy érzem, ha élvezem a készítését, a végeredmény is jól fog sikerülni. Ezért akartam olyan filmet készíteni, amely tele van egyszerű, örömteli dolgokkal – olyan őszinte pillanatokkal, amelyek mosolyt csalnak az arcunkra.

A dokumentumfilm készítése során közvetlen közelről figyelhettétek meg Kim Namjoont. Hogyan jellemeznétek őt mint embert?

Subin Im: Érezhető volt, hogy nagyon kedves ember. A kérdések, amelyeket Namjoon feltesz, megmutatják, mennyire törődik másokkal; olyan ember, aki bármit is gondoljanak róla, vagy akár később megbánja, mégis képes megnyílni mások előtt. Ahogy őt néztem, arra gondoltam, hogy nekem is ilyen őszintének kellene lennem az életemben. Azt hiszem, ezt tanultam tőle. Nagy hatással volt rám, és ezért mindent megtettem, hogy ez a dokumentumfilm pozitív hatással legyen rá is.

Seokjun Lee: Szerintem hihetetlenül bátor ember. Namjoon képe mindenhol ott van a médiában, és sokszor kell olyan emberekkel találkoznia, akik azt hiszik, hogy pontosan tudják, ki ő, vagy hogy teljesen ismerik őt. Szerintem hatalmas bátorságot igényel, hogy ennek ellenére folyamatosan ilyen őszintén felfedi önmagát. Kivételes személyiség, ugyanakkor hétköznapi ember is egyszerre. Olyan, mint mi, mindennapos hullámvölgyekkel. (nevet) Talán ez teszi őt olyan különlegessé. Őszintén szólva, ha valaki hosszú ideig ugyanabban a szakmában dolgozik, könnyen szem elől tévesztheti azt, amit egykor értékelt, de Namjoon mindig megőrzi a tiszteletet a mestersége iránt. Mint munkatárs, elképesztő hatással van másokra, és barátként is nagyszerű.

Befejezésül, mit szeretnétek mondani a film nézőinek?

Subin Im: Úgy gondolom, hogy azok a kérdések, amelyekkel Namjoon a filmben küzd, nem csak az övéi – a mieink is. Nagyon örülnék, ha azok, akik megnézik a filmet, újra kapcsolatba tudnának lépni azokkal a részeikkel, amiket talán elfelejtettek magukról az út során. A filmek a mindennapi élet látképei, és végső soron a közönségen múlik, hogy utat találjanak és végigjárják azt.

Seokjun Lee: Már most is hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki időt szánt arra, hogy megnézze a filmet. Ez megmutatja, mennyire szeretik RM-et az emberek. Ahogy a ㅠㅠ (Credit Roll) szövegében is áll: „Nagyon hálás vagyok mindenki idejéért / Remélem, mindannyiótoknak csodás estéje volt.” Remélem, hogy a film megnézése után az emberek jót vacsoráznak, és egy csodás estét töltenek el, miközben beszélgetnek a filmről, még ha csak egy rövid ideig is.


Forrás

Fordította: Nari & Indigo

0 Hozzászólás