Útmutató a BTS-hez
[Riddhi Chakraborty, 2020. november 9.]
A nemzetközi szupersztárok őszintén vallottak a zenéjük filozófiájáról, a tapasztalatokról, amelyek a közeljövőben megjelenő albumjukat, a BE-t inspirálták, valamint arról, hogyan definiálják a sikert.
Egy nappal azelőtt, hogy elkezdtem megírni ezt a cikket, úgy döntöttem, végighallgatom a BTS teljes diszkográfiáját. Nem ez volt az első találkozásom a lenyűgöző hiphop, jazz, blues és pop arzenáljukkal – meglehetősen távol vagyok tőle, ami az igazat illeti –, de hatásos emlékeztetőnek bizonyult arra vonatkozóan, hogy miért is készült el ez az interjú elsősorban.
A BTS nem egy olyan egynapos szenzáció, aminek sokan hitték vagy hiszik őket. Az, hogy képesek voltak a toplisták élére kerülni nem a szerencsén múlt, és nem is a “vad” rajongói táboruknak vagy a fizetett megtekintéseknek köszönhető. Sokszor találkozok olyan cikkekkel a mainstream médiában, vagy olyan videókkal a Youtube-on, melyek válaszokat követelnek arra, hogy hogyan történt mindez, vagy honnan is bukkant fel a BTS pontosan. A csodálattól az elutasításig, a megszállottságtól kezdve a szkepticizmusig minden ugyanazokra a kérdésekre vezethető vissza: a miértre és hogyanra.
A zenéjük nem egy meghatározott célcsoportnak szól, hanem mindenkinek, aki az élet különböző szakaszait megmászta. Dalszövegeik olyan momentumokat dolgoznak fel, amelyeket a bolygó legtöbb lakója a magáénak érezhet, ideértve az iskolás években szerzett tapasztalatokat, a barátokhoz fűződő (kialakított és elveszített) kötelékeket, a szüleink velünk szemben támasztott elvárásait és a szerepeket, amiket a társadalom megkövetel tőlünk – azaz magukba foglalják mindazt, aminek köszönhetően belecsöppenünk a látszólag elkerülhetetlen mókuskerékbe. Az élet különböző szakaszainak fejtegetésével a csapat üzeneteinek lényegi része olyan kérdések körüljárásával fonódik össze, mint például mit is jelent embernek lenni és hogy hol is helyezkedünk el a világ rendjében. Nincsenek korlátok arra vonatkozóan, hogy ki lehet rajongó és ki láthatja meg önmagát ebben a hét dél-koreai fiatal férfiban, és ezzel az egyszerű igazsággal válik egy olyan szilárd örökséggé, amit bármelyik generáció felfedezhet magának és megszerethet.
Azokban a hónapokban, amíg a BTS-szel dolgoztam ezen a projekten, számos dolgot tanulhattam meg róluk és a professzionalizmusukról. Megfeszített napirendjük során fotózásokon és videóforgatásokon vettek részt, közreműködtek az alkotásban és fejlesztésben, és minden más olyan teendővel is foglalkoztak, amit egy új felvétel megjelenése megkövetel. Abban a néhány hétben tartották próbáikat a rekordokat döntő Map of the Soul ON:E kétnapos élő koncertjükre is, amit időközben végül meg is tartottak, és ami lehetővé tette számukra, hogy a 2020-as Map of the Soul: 7 c. albumjukhoz tervezett és a COVID miatt meghiúsult turnéra szánt előadásokat végre bemutathassák. A tagok zsúfolt menetrendje ellenére is tartották a Rolling Stone India minden határidejét, ütemezték a megjelenések dátumát is, én pedig valóban megérthettem, hogy mind BTS, mind pedig a mögöttük álló csapat mennyi figyelmet is szentel a precizitásnak és az időzítésnek. A közönség zöme nem is sejti, hogy mennyi gondot fordítanak minden apró részletre és talán sosem fogja igazán megérteni. De éppen ez az elkötelezettség a karrierjük és a csapatmunka iránt az, ami megkülönbözteti a BTS-t a többi előadótól.
A rappereket – RM-et, SUGA-t és j-hope-ot – és vokalistákat – Jint, Jimint, V-t és Jung Kookot – magába foglaló BTS legutóbb 2017 szeptemberében szerepelt a Rolling Stone India címlapján, pontosan azelőtt, hogy elkezdték meghódítani a nyugati toplistákat. Beszélgetésünknek ezen a pontján RM, a csapat vezetője elmondta, hogy szerinte a növekvő népszerűségük annak köszönhető, hogy a nyugati közönség odáig van a trendekért. "A nemzetközi hallgatóság sokkal érzékenyebb a trendekre. Tisztában vannak azzal, ami a Billboardon és a popzenében történik." Ám azóta a BTS számos rekordot döntött meg és állított fel, melyeknek köszönhetően titánokként szereztek maguknak nevet egy iparban, ami egyébként olyan jelenségként tekint a fiúbandákra – főleg a külföldiekre –, amik amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is tűnnek, akárcsak a hullámok a tengerben.
Lerombolták az ázsiai férfiakról, a K-popról és az olyan előadókról alkotott előítéleteket, akiknek a rajongói tábora zömében nőkből áll, és olyan utat tapostak ki, ami megnyitotta az ajtókat mindazok számára, akiket korábban a nyugati mérce elutasított. Az elmúlt három évben a BTS töretlenül haladt a csúcs felé és mostanra már meglehetősen világossá vált, hogy ők nem valami múló divathóbort – azért jöttek, hogy maradjanak és megváltoztassák azt, ahogyan a világ a popikonokat látja. Van valami megnyugtató abban a tudatban, hogy a BTS nem megy sehová. Erőt meríthetünk belőlük – különösképpen azok, akik ázsiai származásúak és akik felett átnéznek -, amikor csak látjuk őket azért harcolni, hogy teret kapjunk.
Néhány hét lefolyása alatt számtalanszor kerültünk kapcsolatba egymással októberben: élénk oda-vissza volt ez Korea és India között, és egy régóta esedékes beszélgetés, ami a hektikus beosztásuk mellett napokig elhúzódott. Több kérdésre kaptam választ, mint amire számítottam, és bepillantást engedtek a művészetük és az identitásuk olyan oldalaiba is, amit korábban még sosem mutattak meg, ideértve, hogy milyen gondolatok játszódtak le bennük az egyes számok írása közben, a zenei videóikban megjelenő, lenyűgöző univerzumot inspiráló félelmeiket, a céljaikat és azt, hogy az örökösen változó siker mit jelent számukra. Olyan témaköröket jártunk körbe, amik nem sűrűn kerülnek szóba az interjúk során, felelevenítettük a korábbi munkásságukat és kitértünk arra is, hogyan változott a tagok látásmódja a világról. Ritkán fordul elő, hogy betekintést kapjunk a generációnk egyik legfontosabb előadóinak alkotói folyamataiba, és ettől úgy érzem, mintha valami monumentálissal bíztak volna meg.
Első helyen debütáltatok a Billboard Hot 100 toplistán, szívből gratulálok! Sejtettétek, hogy a Dynamite lesz az a dal, amivel eléritek ezt a mérföldkövet?
Rendszeresen adtok ki japán nyelvű számokat és most a Dynamite-tal fejest ugrottatok az angol nyelvű felvételekbe is. Mennyiben különbözik az alkotás folyamata, milyen kihívásokkal néztek szembe, amikor idegen nyelven készítetek és adtok elő dalokat?
V: Extra figyelmet szenteltünk az angol kiejtésünknek, hiszen ez volt a legelső teljesen angol nyelvű számunk, de mindent egybevéve jól éreztük magunkat közben. Általánosságban azt hiszem elmondhatjuk, hogy sokkal több energiát fektetünk abba, hogy világosan és érthetően adjuk át az üzeneteinket, amikor idegen nyelven énekeljük a dalokat.
A toplistákon elért sikereiteken kívül mi az, amit meghatározó fordulópontként tartotok számon a növekedésetekben művészekként – akár csapatként, akár szóló előadóként?
SUGA: Amikor elkezdtünk turnézni és előadni élő közönség előtt világszerte, mindannyian azt éreztük, hogy tettünk egy lépést előre az utunkon előadókként.
Mi alapján választjátok ki a címadó dalt egy BTS albumon? A címadó dal reprezentálja legjobban az albumot vagy vannak más tényezők, amiket figyelembe vesztek?
RM: Általában azt a számot választjuk, ami szerintünk a legjobban összefoglalja az albumot átfogó témát.
RM, emlékeszem, amikor a Love Yourself: Tear album kapcsán élőztél, és megmutattad nekünk a Fake Love demóját. Sokkal nyersebb és rockosabb volt ahhoz a verzióhoz képest, amit végül kiadtatok. Hogyan változik a demó abból, amit készítettetek vagy kaptatok azzá a dallá, ami megjelenik az albumon; mi befolyásolja ezeket a változtatásokat?
RM: Mivel hét tag vesz részt a munkálatokban, ebből adódóan egy szám mindig rengeteg változtatáson megy keresztül a dal végső megjelenése előtt. A vokálok és a tónusok annyira egyediek, hogy néha önmagában már az is bonyolult feladat, hogy a kulcsban [hangnemben] megállapodjunk. Ugyanakkor folyamatosan kísérletezünk és számos dolgot kipróbálunk, mielőtt megtaláljuk azt a verziót, amivel mindannyian elégedettek vagyunk.
Amikor megjelenik a zenétek, mennyire számítanak nektek a visszajelzések? Vagy inkább azok a típusok vagytok, akik kiadják, amit akarnak, mindvégig hűek maradnak saját magukhoz és nem foglalkoznak a kommentekkel?
Jin: A kiadónk, a producereink és a rajongóink véleménye számít. Az ő visszajelzéseik a legértékesebbek, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ők tényleg a mi érdekeinket tartják szem előtt. Igyekszünk arra az üzenetre fókuszálni, amit a közönségünknek szeretnénk átadni, hiszen ez a valódi célja annak, hogy egyáltalán zenélünk. A külső tényezők segítenek abban, hogy tovább finomítsuk az üzenetünket és jobban visszatükrözzük a zenénkkel.
Amikor a felvételt készítitek, mi a fontosabb: megragadni a megfelelő érzést vagy a tökéletes hangzás?
Jung Kook: Számomra sokkal fontosabb az, hogy a megfelelő érzéseket közvetítsük. Nem szeretem, ha korlátoznak.
Hogyan birkóztok meg az inspiráció és a kreativitás hiányával? Mekkora nyomással nehezednek rátok a határidők?
Jung Kook: Igyekszem nem engedni a nyomásnak, és úgy csinálom a dolgokat, ahogy jónak érzem. Ha éppen kreatív vagyok, az jó, ha pedig nem, az is jó.
A művészetetek nagy része a megbízhatóságról szól. A The Most Beautiful Moment In Life miatt váltam a rajongótokká egy életre 2015-ben. Amikor ezen az albumsorozaton dolgoztatok, láttátok már előre, hogy ilyen masszív szinten rezonál majd a rajongókkal? És ha nem, miért okozott meglepetést számotokra, hogy ezzel az albummal értétek ezt el?
Jimin: The Most Beautiful Moment in Life Pt. 1 az az album, amivel először nyertünk díjakat a koreai zenei műsorokban és amivel több rajongót szereztünk. Senki sem számított az első győzelmére, sem pedig arra, hogy ekkora sikere lesz, de meghatározó mérföldkővé vált a karrierünkben. Nem vagyunk benne biztosak, hogy miért pont ez az album játszott ekkora szerepet a sikereinkben. Jin azt mondja, tudta, hogy sikeres lesz, mert amikor j-hope azt mondja egy dalról, hogy nem lesz jó, nem lesz sikeres, annak az ellenkezője történik.
Elképesztő változást követhetünk figyelemmel azt tekintve, ahogyan a dalaitok körülírják a sikert. Számomra az egyik legjobb példa erre az „I Want A Big House, Big Cars, Big Rings” (Nagy házat, nagy autókat, nagy gyűrűket akarok") sor, ami három BTS számban is előfordult az évek alatt. A debütáló számotokban, a No More Dreamben, a Home-ban a Map Of The Soul:Persona c. albumról, valamint a Map Of The Soul: 7 c. album Interlude: Shadow-jában is visszaköszön más-más kontextusban. Emellett a No More Dream élő előadása során változtattatok is a szövegen és kihagytátok az „I Want” (Én akarok) részt. Hogyan változott meg a sikerről alkotott képetek a debütálásotoktól eltelt időben?
j-hope: Fiatalabb koromban voltak idők, amikor azt hittem a debütálás egyet jelent a sikerrel. Amikor először találtam magamat szemben azzal, amit akkor sikernek gondoltam, rájöttem, hogy bőven vannak hiányosságaim és csak az utam elején vagyok, sokat kell még tanulnom. A sikerről beszélni kicsit zavarba ejtő számomra, mert úgy érzem, még mindig csak tanulok. Mindenki számára mást és eltérő elvárásokat jelent a siker. Megnyugtat a tudat, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy elérjem azt a sikert, amit saját magamnak tűztem ki célul. Én így látom a sikert jelenleg.
Ha már itt tartunk, j-hope, egyszer azt mondtad, hogy a 2018-as válogatáslemezeden, a Hope Worldön szereplő Airplane annak a pillanatnak állít emléket, amikor realizáltad, hogy azt az életet éled, amiről gyerekként álmodtál. Vannak még olyan pillanatok, amikor ez az egész hihetetlennek tűnik a számodra?
j-hope: Még mindig hihetetlennek találom, hogy a dalaink és a táncunk, amik pusztán élvezetből születtek, ekkora hatást váltottak ki világszerte. A tény, hogy erre senki sem számított, még elképesztőbbé teszi az egészet. Még mindig nem hiszem el, hogy első helyet értünk el a Billboard Hot 100 toplistáján.
Amikor a korábbi albumokon dolgoztatok, legyen az a Dark & Wild vagy a The Most Beautiful Moment In Life széria, még kamaszok voltatok. Felnőttként visszatekintve ezekre a felvételekre és az elért sikerekre, hogyan változott meg a nézőpontotok arról, hogy mit kell a fiataloknak (meg)hallania a zenén keresztül?
RM: Amikor fiatal voltam, úgy gondoltam a szomorúságot szomorúsággal kell kezelni. Most, hogy kicsit idősebb lettem, rájöttem, hogy ez nem mindig igaz. Az életben szükségünk van a boldogság és a szomorúság, valamint a világosság és a sötétség kiegyensúlyozott kombinációjára az életünkben.
A Map Of The Soul: 7 a különböző szintekre fókuszál, amiből az emberi psziché összetevődik, ugyanakkor mélyen kapcsolódik a BTS fejlődéséhez is, ahogy egyre híresebbé váltok. Mennyire volt nehéz megmutatni a nemzetközi közönségeteknek ezt a hihetetlenül személyes oldalát a csapatnak?
j-hope: Az album arra az útra tekint vissza, amit héttagú bandaként tettünk meg együtt az eltelt hét évben. Feleleveníti azokat a történéseket, amik azzá tettek minket, akik ma vagyunk és őszintén megmutatja az érzéseinket is. Olyan, mintha kinyitottuk volna az elmúlt hét év nagy, részletes naplóját. Olyannak mutat minket, amilyenek vagyunk – emiatt pedig büszkeséggel tölt el és szerencsésnek érezzük magunkat, amiért lehetőségünk nyílt rá, hogy így is bemutatkozhassunk.
A Black Swan című dalotokban megjelenik a félelem, hogy elveszítitek a szeretetet a saját művészetetek iránt. Valóban voltak olyan pillanatok az életetekben, amik ezt a dalt inspirálták, vagy ez inkább egy olyan félelem, ami jövőtökben lappang?
Jimin: Régebben féltem attól, hogy a munkámba fektetett tiszta szándék elkopik idővel, és hogy egyszer majd túlságosan belefáradok a rengeteg határidőbe és a kötelezettségekbe, és kizárólag csak munkaként fogok tekinteni arra, amit csinálok.
Az albumon számos nagyszerű pillanat idézi meg a korábbi munkáitokat, mint a Skool Luv Affair, a Wings, a Sea, a Save Me, az O!Rul8,2?, és még sorolhatnám tovább. Miért pont a Map Of The Soul:7 a megfelelő album és 2020 a megfelelő év ahhoz, hogy visszatérjetek a kezdetekhez és felderítsétek a megtett utat?
Jin: Ebben az évben ünnepeltük a debütálásunk hetedik évfordulóját, így miközben ezen az albumon dolgoztunk, visszatekintettünk a közösen töltött évekre. Tettünk egy sétát a múltba, emiatt ez az egész “újraindítás” koncepció nagyon passzolt a projekthez.
A rajongók között él egy mondás a BTS-ről: „Akkor jöttetek az életünkbe, amikor a legnagyobb szükségünk volt rátok.” Rám határozottan igaz ez az állítás. Mi a véleményetek erről és a tényről, hogy számos életet megmentettetek a zenétek és a különféle tartalmaitok segítségével, amit elérhetővé tesztek a világ számára?
SUGA: Hallani a rajongóinktól, hogy megváltoztattuk az életüket megváltoztatja a mi saját életünket is. Megtanultuk, hogy súlya van annak, amit a szavainkkal és a zenénkkel közvetítünk, és őszintén hálásak vagyunk érte. Ráébredtünk arra is, hogy bár nagyon szeretjük a zenét, ennek a hivatásnak a legfontosabb része(i) azok az emberek, akik hallgatnak minket. Köszönjük a rajongóinknak, hogy meghallgatják az üzeneteinket és a zenénket.
Milyen kép él bennetek ARMY-ról?
V: ARMY azt a fényt jelenti számunkra, ami vezet minket az utunkon zenészekként. Nélkülük nem tartanánk ott ahol, és tudjuk, hogy továbbra is vezetni és motiválni fognak minket, hogy még jobbá váljunk a zenénkkel.
RM, egyszer azt mondtad, hogy ha képesek vagytok akár csak egy kicsit is tompítani az emberek fájdalmát 100-ról 99-re, 98-ra vagy talán 97-re is, akkor már érdemes volt a csapatnak léteznie. Milyen érzés, amikor az emberek megkeresnek titeket, hogy elmondják, a dalok, amiket írtatok és előadtok, megmentette az életüket?
RM: Kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy érdemes vagyok-e rá, hogy ilyen megjegyzéseket kapjak. Valójában úgy érzem, éppen ezek az emberek azok, akik visszahoztak engem a szikla pereméről, le egészen 98-97-re, úgyhogy igazából azt is mondhatjuk, egymást mentjük meg.
Az évek során a zenén kívül számos más projekten dolgoztatok, ami segített abban, hogy jobban megismerjünk titeket, mint például a Run BTS!, Bon Voyage és az In The SOOP. Mi motivált titeket arra, hogy útjukra indítsátok ezeket a műsorokat és mi a legnagyobb jutalom, amit belőlük nyertetek?
Jin: Ezek igazán szórakoztató projektek, amiknek nem csak az a céljuk, hogy megmutassuk a rajongóinknak egy lazább oldalunkat, hanem az is, hogy erősítse a kapcsolatokat a csapaton belül. Ahogy mostanában az In The SOOP-ban is láthattátok, együtt élvezhettük a gyönyörű látképet Koreában, és végre tölthettünk egy kis időt egymással sokkal inkább barátokként, mint egy csapat tagjaiként.
Hogyan tudtok egyensúlyozni aközött, akik a BTS-en kívül vagytok és akiket a képernyőn láthatunk? Mennyire bonyolult fenntartani azt a képet, amit a közönség számára mutattok magatokról?
V: Ha a kép, amit mutatok magamról hamis lenne, biztosan nem lenne egyszerű, de mivel nem az, nem jelent nehézséget.
A növekedésetek robbanásszerű: kis városokból jöttetek és egy kisebb cégnél kezdődött az utatok, de olyan mérföldköveket tudhattok a magatokénak, amiket a tapasztaltabb pályatársaitok nem. Hogyan élitek meg a sikert? Kik a mentoraitok, kik segítenek titeket?
Jung Kook: Egyikünk sem képzelte, hogy ilyen sikeresek leszünk, amikor elkezdtük. Néha pont ezért olyan nehéz elhinni, hogy ez megtörtént. Rendkívül büszkék vagyunk arra, amit elértünk, de tudjuk, hogy sosem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy miért is vágtunk neki ennek a kalandnak. Előadni és zenét alkotni a mindenünk, és bízunk benne, hogy továbbra is képesek leszünk átadni az üzeneteinket. Bang elnök úrnak különösen hálásak vagyunk, amiért a kezdetektől fogva vezetett minket előre és segített abban, hogy elérhessünk idáig.
Miben rejlik a BTS legnagyobb ereje és mi az, amin továbbra is dolgoznotok kell?
Jung Kook: A legnagyobb erőnk a közöttünk levő kapcsolatban rejlik. A csapaton belüli nyitottság visszatükröződik a zenénkben is az őszinte mondanivalón keresztül, amit a hallgatóinknak adunk át. Mi magunk – mind egyénekként, mind pedig csapatként – vagyunk azok, akiken folyamatosan dolgozni fogunk. Az évek alatt megtanultuk, hogy nem számít milyen keményen próbálkozunk, mindig van hová fejlődni.
Széles körben ismertek vagytok a filantrópiátokról, különösen az UNICEF-fel való együttműködésetekről a Love Myself kampányban. Mikor kezdtetek el részt vállalni jótékonysági feladatokban és hogyan szeretnétek tovább erősíteni azt az üzenetet, hogy fontos (vissza)adni?
RM: Mindig is szerettünk volna pozitív befolyással lenni a világra akár a zenénk, akár a tetteink erejével. Hálásak vagyunk, hogy ennél tovább is mehettünk és lehetőséget kaptunk arra, hogy részt vegyünk egy olyan közös munkában, mint az UNICEF Love Myself kampánya. Ezenkívül hálásak vagyunk ARMY-nak is, akik maguk is számtalan jótékonysági projektben vesznek részt.
Beszéljünk egy kicsit a munkásságotokról és a céljaitokról szóló előadókként. SUGA, producerként és dalszerzőként több művész számára is írtál zenét. Hogyan választod szét a zenét, amit SUGA-ként, a BTS tagjaként és producereként írsz a csapat számára attól, amit Agust D-ként írtál Agust D számára vagy SUGA-ként más művészeknek, mint Epik High, Suran, Heize vagy IU? Van különbség abban, ahogy megközelíted a zenét?
SUGA: A három szerepkör fókusza különbözik egymástól, ebből kifolyólag mindenképpen van különbség abban, ahogy a zenéhez viszonyulok. Csapattagként a BTS harmóniáját tartom szem előtt, Agust D-ként pedig a zene csiszolatlan nyerseségét, amikor pedig más előadókkal dolgozok együtt odafigyelek arra, hogy mi népszerű a zenepiacon.
Korábban ebben az évben írtam egy cikket Agust D filozófiájáról, amiben azt a kérdést tanulmányoztam, hogy mi, rajongók hogyan látjuk Agust D-t és mit is jelent a generációnk és a társadalom számára. Mit jelent Agust D a számodra? A katarzis eszközét, a messiást az emberek számára vagy talán valami telesen mást látsz benne?
SUGA: [Agust D] a rengeteg oldalam egyike. Talán még egy pontosabb ábrázolása is annak, aki vagyok. Túl sokat azonban nem gondolok mögé, hiszen tulajdonképpen csak egy eszköz, amit arra használok, hogy szabadon kifejezhessem a gondolataimat.
Kifejezetten szerettem a People c. dalt a D-2-ről, mert az emberiség múlandóságáról szól, különleges figyelmet szentelve annak, ahogyan különféle tapasztalatok hatására emberként megváltozunk. Van olyan aspektusa a személyiségednek, ami az elmúlt években megváltozott vagy fejlődött, és amire kivételesen büszke vagy?
SUGA: Mindannyian változunk, de van, aki úgy gondolja, hogy a változás rossz, és ragaszkodnunk kellene az eredeti szándékainkhoz. A változás a természetünk része, és hiszek abban, hogy a változás jó, amennyiben az pozitív. Örülök, hogy megtanultam így gondolkodni.
Megemlítetted, hogy dolgozol az énektudásodon és tanulsz gitározni is. Mi inspirált erre és hogyan haladsz velük mostanában?
SUGA: egyszerűen csak átfutott a fejemen, hogy szeretnék olyan lenni, mint azok a folk zenészek a ’90-es évekből, akiket hallgatok. Nem akarom lekorlátozni magam egy adott műfajra. Egyszerűen csak szeretnék [jól] énekelni miközben gitározok, amikor idősebb leszek. Ez minden.
V, rengeteg a találgatás a szóló válogatáslemezeddel kapcsolatban a rövid részletnek köszönhetően, amit megosztottál Twitteren. A blues hangzás mellett, ami a videóból jól kivehető, milyen más műfajokat fedeztél fel és mennyire különbözik [ez a válogatáslemez] azoktól a [szóló] daloktól, amiket a karriered során már kiadtál?
V: Számos különböző műfajt kipróbáltam mostanában. Különféle stílusokat keresek mélyebb és szélesebb körben, szóval számíthattok mélyebb dalokra és olyan stílusokra is, amiket korábban még nem hallhattatok tőlem.
A művészetek és a fotózás iránti szereteted hatással van a zenédre?
V: Művészet, fényképészet, az aktuális érzéseim – számos dolog inspirál és hat rám, igyekszem mindig leírni, amit az adott pillanatban érzek.
Rendkívüli módon fejezed ki magad mind a diverz hangnemeddel, mind pedig a mimikáddal – előadóként mindkettő az erősséged. Természetes tehetségről van szó vagy sokat kellett gyakorolni és csiszolgatni?
V: Rengeteget kísérleteztem a mimikámmal. Sokat gyakoroltam és továbbra is folytatni fogom a gyakorlást. Olyasvalaki szeretnék lenni, aki számos műfajban ki tudja fejezni magát.
Jimin, a Friends című dalon V-vel dolgoztál. Olyasvalakiként, aki lélektársként tekint a legjobb barátaira, nagymértékben azonosulok ezzel a számmal. Mennyi ideig tartott megírni? Nehéz volt dalba foglalni ezt a különleges kapcsolatot?
Jimin: A dalszerzői képességeink kicsit még mindig akadoznak, emiatt eltartott egy ideig, mire befejeztük azt a számot. De mindkettőnk számára élvezetes tapasztalat volt a közös munka. Felelevenítettük a közös emlékeinket, és egyesével belefűztük ezeket az emlékeket a dalba, a végeredmény pedig olyasvalami lett, ami mindkettőnk számára becses.
Van különbség Jimin, az énekes és Jimin, a táncos között?
Jimin: Nem feltétlenül! Én magam sosem választottam el a kettőt egymástól.
A fegyelmezettségedet és a szorgalmadat a rajongók többsége igazán csodálja. Mi motivál téged a kiválóság elérésében?
Jimin: A rajongóink, akik várnak ránk, és az, ha arra a jövőbeli énemre gondolok, aki még jobb előadóvá nőtte ki magát.
Jin, mi ösztönzött arra, hogy az önelfogadás és a bizonytalanság témájával foglalkozz előadóként olyan munkákon keresztül, mint az Epiphany vagy a Love Yourself albumsorozat? Az Epiphany dalszövege kis is mondja: “Én magam vagyok az, akit szeretnem kellene”. Hol tartasz az önelfogadás felé vezető úton?
Jin: Az önelfogadás és a bizonytalanság olyan témakörök, amikkel őszintén szólva nem akartam foglalkozni. Nem akartam felfedni a sötétebb oldalamat, de a beszélgetés a producerünkkel és elnökünkkel, Bang Si-Hyukkal, sokat segített abban, hogy képes legyek megnyílni. Úgy érzem, sikerült elfogadnom ezt az oldalamat, és megtanultam megérteni és szeretni önmagamat.
Melyek a kedvenc zenei műfajaid, amiket szívesen hallgatsz a szabadidődben? Gondolod, hogy felfedezheted ezeket a csapattal is?
Jin: Legszívesebben popot hallgatok, ugyanakkor ez az a műfaj, amiben a legkevésbé mozgok magabiztosan. Természetesen sokkal inkább ki vagyok téve ennek, miközben csapatként együtt fedezzük fel a popzenét.
Mi az a filozófia vagy mottó, amit a magadénak érzel?
Jin: Élj boldogan.
Folyamatosan újabb fantasztikus mérföldköveket értek el. Mi alapján tűzöl ki magad elé új célokat?
Jin: Nem igazán gondolkozom rajta sokat. Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy megélhetem ezeket a pillanatokat azokkal az emberekkel, akiket szeretek. Carpe diem!
RM, 2018-ban megjelent a második válogatásalbumod, a mono. Egyfajta sebezhetőség, nyitottság és lágyság érzékelhető ezen a lemezen, ami eltér a 2015-ben megjelent az első válogatáslemezedtől, az RM-től. Mesélnél egy kicsit a zenéd változásáról, amit a szóló karrieredben tapasztalhatunk?
RM: A színeim és az identitásom megint teljesen megváltozott a mono óta eltelt időben, de akkoriban éppen azt a sötét/komor és monokróm énemet akartam megszólítani. Remélem, bárki, aki hasonló fejezetben jár az életében, erőt tud meríteni belőle.
A "namjooning" kifejezés a rajongók között a szinonimájává vált annak, hogy fordítsunk időt önmagunkra és mozduljunk ki a természetbe. Hogyan érzel azzal kapcsolatban, hogy ARMY ezeket a kicsi, kedves elnevezéseket adoptálja és beleépíti a saját életébe?
RM: Nagyon hálás vagyok érte, ugyanakkor úgy érzem, egyfajta felelősséggel is jár. Azért kezdtem zenélni, mert meg akartam osztani a történetemet és pozitív hatással szerettem volna lenni az emberekre, így megtiszteltetés jelentene számomra, ha továbbra is megmutathatom, hogy keményen dolgozok és milyen eredményeket érek el az erőfeszítéseimmel.
Szeretsz könyveket olvasni. Gondoltál arra, hogy írj egyet?
RM: Amikor olvasok, ráébredek, hogy mindenkinek megvan a maga saját kis területe, aminek a szakértője. Hogy fogok-e könyvet írni? Nem tudom, de nem tűnik elképzelhetetlennek valamikor a jövőben, amikor már elég tudást és tapasztalatot gyűjtöttem hozzá.
J-hope, gyakran emlegeted a fiatalabb énedet mind a művészetedben, mind amikor a nehézségekről beszélsz, amivel szembe kellett nézned. Mire a legbüszkébb a fiatal Jung Hoseok, ha a jelen j-hope-járól van szó?
j-hope: A szenvedélyem és a szorgalmam, hogy elérjem az álmaimat! Semmit sem akartam jobban, mint színpadon állni, úgy gondolom, a lelkesedésem és az elszántságom tett azzá, aki ma vagyok.
A Blue Side betekintést enged a művészeted egy melankolikusabb, megfontoltabb oldalába. Ez olyasvalami, amit a jövőben szeretnél jobban feltérképezni? Van egy sötétebb oldala j-hope-nak, ami csak arra vár, hogy szabadjára engedd a művészetedben?
j-hope: Úgy hiszem, emberekként mindannyiunknak megvan a magunk árnyéka. Hálás vagyok, hogy a zenében egy olyan eszközre találhattam, aminek a segítségével gyönyörűen kifejezhetem ezt a sötétebb oldalt. Szeretnék új dolgokat kipróbálni, új műfajokat felfedezni, amikkel elmondhatom a történetemet. Mindent megteszek, hogy a legjobban előkészüljek hozzá, úgyhogy arra kérlek titeket, várjátok izgalommal.
Jung Kook, úgy hiszem, te vagy megfelelő ember a következő kérdés megválaszolásához: mi a legjobb része és mi a legnagyobb kihívással járó része a tartalomgyártásnak, valaminek, ami kívül esik pusztán a zene keretein?
Jung Kook: Először is úgy gondolom, a "színezet" a legfontosabb és az, hogyan tudod feldolgozni természetesen. Emellett fontosnak tartom azt is, hogy felfedezzük az ismerős mégis ismeretlen újdonságokat és törekedjünk a fejlődésre, ami sosem könnyű feladat.
Milyen médiumok inspirálják videóid stílusát?
Jung Kook: Nincsen adott, specifikus média, ami inspirál. Sokkal inkább az idő az, ami befolyásolja a stílusomat. Biztos vagyok benne, hogy ha célzottan kipróbálnék néhány dolgot, látszódna a fejlődés abban, amit csinálok, de jobban szeretem, ha a dolgok természetesen és erőlködés nélkül mennek végbe. Azt mondhatnám, az életem önmagában az inspirációm.
A Begin és a My Time a két kedvenc dalom tőled, mert mindkettőben nagyon őszintén vallasz az érzéseidről az életeddel kapcsolatban a BTS részeként. A rivaldafényben nőttél fel a csapat többi tagja mellett, hogyan tett ez téged azzá, aki ma vagy, és reményeid szerint hogyan formálja azt a személyt, aki 10, 20 vagy 30 év múlva leszel?
Jung Kook: A tagok tanították meg nekem, hogy sose alkudjak meg és ők inspiráltak arra, hogy folyamatosan fejlődjek és haladjak előre. A velük töltött idő szilárdan formálta a személyiségemet, az éneklésemet, a táncomat és azt is, ahogy filmezek. Természetesen ARMY az, akitől a legtöbbet kaptam, de az olyan apróságok, mint a beszélgetések, együtt fellépni, enni, zenét felvenni, egyszóval mindaz, amiket a tagokkal osztottam meg tesznek azzá, aki vagyok. Úgy hiszem, a jövőben is óriási hatással lesznek majd rám, ahogy haladunk tovább előre.
Milyen érzés volt újra színpadon állni a Map Of The Soul ON:E koncert során? Mit gondoltok, mi a legnagyobb előnye egy ilyen kapcsolatmentes* előadásnak?
(*A cikk írója az ’untact’ kifejezést használja, ami azt jelenti nem szemtől-szembe; a koncert nem volt teljesen kapcsolatmentes, hiszen a fiúk látták és hallották a képernyőn át ARMY-t.)
Jimin: Felvillanyozott minket, hogy újra találkozhattunk a rajongóinkkal az online koncerten. Jobb lett volna, ha személyesen is láthatjuk ARMY-t, de nagyszerű volt látni és hallani őket a képernyőn keresztül. Megkönnyebbülést jelentett a számunkra, hogy egy kicsit csökkenthettük a távolságot közöttünk a rajongóinkkal, és számos rajongóval kommunikálhattunk a világ minden tájáról a kapcsolatmentes koncerten, amit a legújabb technológiák segítségével sikerült kivitelezni.
A Map Of The Soul ON:E kiváló produkció volt – túlszárnyaltátok magatokat; olyan speciális effekteket használtatok, amiket az élő koncertek során lehetetlen lett volna – ezáltal pedig felejthetetlen élményt nyújtottatok a közönségeteknek még úgy is, hogy nem lehettek ott veletek személyesen. Számotokra mi volt a koncert legemlékezetesebb része?
V: Nagyon elérzékenyültem, amikor az Inner Child előadása közben láttam ARMY-t és ettől csak még jobban hiányolom őket.
Milyen hatással volt a pandémia az alkotói tevékenységetekre és a következő album munkálataira? Mitől különbözik ez az album a korábbiaktól?
Jimin: A pandémia váratlanul írta felül az eredeti ötleteink egy részét. Ugyanakkor lehetőséget adott számunkra, hogy egy picit hátrébb lépjünk és magunkra is fókuszáljunk, meg persze a zenénkre is természetesen. Az album visszatükrözi azokat az érzéseket, amiket ez a példátlan időszak keltett bennünk. Továbbá sokkal nagyobb szerepet tudtunk vállalni az új album elkészítésének minden folyamatában, legyen szó a fejlesztésről, összeállításról vagy a vizuális megjelenésről.
Eláruljátok nekünk, miért kapta az album a BE címet? Mit mond majd ez az új éra a BTS fejlődéséről eddig a pontig?
Jin: Ez az album a mi naplónk abból az időszakból, amit éppen átélünk. Az album címe "BE" az angol being (létezni, lenni) igét reprezentálja, és az őszinte gondolatainkat és érzéseinket fogja meg, amiket pillanatnyilag foglalkoztatnak. Sok nyugodt, laza számot tettünk az albumra, amit bárki élvezhet, reméljük, hogy az emberek vigaszra találnak az albumban. Úgy hiszem, ez az album lehetőséget ad a számunkra további fejlődésre olyan előadókként, akik a jelenlegi időket eleveníthetik meg a zenéjükben.
Egy új album megjelenésének a küszöbén vagytok, nemrég ismét a színpadon állhattatok a Map Of The Soul ON:E koncerttel és elképesztő esélyeitek vannak arra, hogy további rekordokat döntsetek meg a többi megjelenéssel. Milyen gondolataitok vannak így 2020 vége felé közeledve? Valamilyen bölcs gondolat a végére?
j-hope: Úgy gondoljuk, mind egyetértünk abban, hogy 2020 nem éppen úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Ha nem lenne a jelenlegi helyzet, mi éppen világkörüli turnén lennénk. Cserébe képesek voltunk kiadni a Dynamite-ot, ami elérte a Billboard Hot 100 toplistán az első helyezést. A hullámvölgy során, amit ez a sok fel-le jelentett, rájöttünk, hogy az élet megy tovább, és ez az az üzenet, amit a hamarosan megjelenő albumunkkal át szeretnénk adni. Reméljük, a hallgatóink képesek erőt meríteni az új albumból és képesek lesznek egy kicsit gyógyulni a segítségével.
Fordítói megjegyzés: A fordításommal korábban egy másik blogon is találkozhattatok már, így ismerős lehetett néhányatok számára. A Smeraldo Gardenre a korábbi fordítás újraellenőrzött és átjavított verziója került már ki.
Köszönöm, hogy (itt is) elolvastátok!
~l
0 Hozzászólás