7Fates: CHAKHO 18. fejezet (Wattpad)

 


CHAKHO

18. fejezet – Egy különös teremtmény

Zeha maga sem értette miért, de erős késztetést érzett rá, hogy elkapja azt a titokzatos lényt, amit az imént látott. Már éppen utána akart indulni, amikor Cein megragadta a csuklóját.
– Te meg mé-mégis hová mész? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
– Én csak... – Zeha továbbra sem szakította el pillantását arról a helyről, ahol az a furcsa lény a gépek közé csusszanva eltűnt a szeme elől. – Láttam valamit.
– Mit láttál? Egy beom volt az? Itt egy beom? – faggatta nyugtalanul Cein. – Mégis mire vársz?! Siess, védj meg!
Cein rémülten kapkodta a tekintetét ide-oda, mintha bármelyik pillanatban rájuk ronthatna valami a helyiség egyik zugából.
– Nem, csak... 
Zeha az ajkába harapott. Hiába nézett körül ő maga is, semmi nyomát nem találta a teremtménynek. Még a rendkívül éles hallásával sem tudta megállapítani, merre mehetett. Egyszerűen felszívódott.
– Valami nagyon furcsát láttam – szólalt meg végül lassan a megfelelő szavak után kutatva, ahogy felidézte maga előtt a lény vonásait. – Olyan volt, mint egy egér, de a teste olyan volt, mint egy póké. És voltak szárnyai is. Úgy néztek ki, mint egy szitakötő szárnyai.
– Mi volt az...?
– Fogalmam sincs. Épp csak észrevettem – felelt Zeha zaklatottan. – Te nem láttad?
– Nem, nem láttam – válaszolta Cein. A hangjában kétkedés csendült. – Még az is elképzelhetetlennek tűnik, hogy egyáltalán létezik ilyesmi.
Mialatt Cein és Zeha egymással beszéltek, Do-geon, Jooan és Hwan odamentek hozzájuk. Zeha nekik is beszámolt arról, amit látott.
– Zeha, tudjuk, hogy ideges vagy, de össze kell szedned magad – válaszolták neki mindannyian.
Ekkor Hwan, aki egész idő alatt idegesen szorongatta ujjaival az íját, megszólalt.
– Menjünk tovább. Akármit is láttál, még nem végeztünk, dolgunk van – emlékeztette feszülten.
Hwan idegesen markolászta az íját, az ujjai szinte teljesen elfehéredtek, ahogy újra és újra erősen megszorította a fegyvert. Könnyedén kitalálták, mi járhatott a fejében. Mindannyian tudták, hogy Hwan szerint túlélőket tarthattak fogva valahol ezen a helyen. Bár csekély esélyt láttak rá, a barátjukra való tekintettel inkább megtartották maguknak a véleményüket.
– Gyertek ide mindnyájan! – kiáltott oda nekik hirtelen Haru, és a hangja visszhangot vert még a gépek kellemetlen zúgása közepette is.
Mindannyian Haru köré gyűltek, aki egy vészkijárathoz vezető lépcsősor mellett állt. Egyik kezével a feje fölé mutatott, miközben a mennyezetet nézte.
– Nézzétek csak – bökött előbb a furcsa gépekből kiinduló csövekre, melyek jól láthatóan áthaladtak a vészkijárat feletti falon, majd az ajtó felé biccentett. – Zárva van.
Zeha éppen elő akarta húzni a kardját, hogy megoldja a problémát, de Cein megelőzte őt. A zöld hajú férfi villámgyorsan előrántott egy tőrt, és miután egy könnyed mozdulattal megpörgette a levegőben, belevágta az ajtó zárjába. A fém egy éles, csikorgó hanggal adta meg magát, ami az egész helyiséget betöltötte. Egy rövid pillanatig senki sem mozdult, Zeha és társai elképedve bámultak Ceinre. Ámulatba ejtette őket, amit az imént láttak.
Cein maga is megdöbbent attól, ami történt. Hitetlenkedve nézett le a tőrre, amit a kezében tartott.
– Hűha, ez működik! – állapította meg elképedve. 
Amikor felemelte a pillantását, megilletődve vette észre, hogy Zeha és a többiek mind őt nézik. Zavartan elvigyorgott. 
– Nem, mármint, csak… – hebegte a szavakat kereste. – Volt egy megérzésem, hogy ez beválik.
– Szép munka – veregette vállon Do-geon.
Ahogy Zeha nyomában sorra egymás után átléptek az ajtón, már senki sem láthatta, hogy Cein ajkai egy félig zavart, félig örömteli mosolyra húzódtak.

***

Seongjin a csapatával belépett az A Bevásárlóközpontba. Hivatalosan ugyan senkit sem engedhettek volna át a lezárt úton, ami a 18. kerületbe és a beljebb fekvő területekre vezetett, egyik katona sem volt olyan bolond, hogy megállítsa a beomvadászokat, különösen, ha a Tigrislepkékről volt szó.
Az épület tele volt emberekkel. Mindannyian extravagáns és luxus ruhákat hordtak, és Seongjin ez alapján rögtön arra a feltételezésre jutott, hogy a környéken élhettek. Az ingatlanárak kifejezetten magasak voltak ebben a városrészben, amit akárki nem engedhetett meg magának. Ennek ellenére senki sem nézte le Seongjint vagy a társait, akik kényelmes sportruházatot viseltek. Mindenki tisztában volt vele, hogy beomvadászok voltak – ha másból nem is tudták megmondani, a kezükben tartott fegyverek meglehetősen árulkodók voltak. 
Seongjin le sem tudta volna tagadni, hogy imádta az ezzel járó bánásmódot. Nézzetek csak rám! Szegény családba születtem, és egész életemben azt hallgattam, hogy semmire sem vagyok jó. Most mégis itt vagyok, és mindenki felnéz rám a tehetségem miatt. Manapság az emberek még az orvosoknál is nagyobb tisztelettel viseltettek a beomvadászok felé.
– Úgy tűnik, itt minden rendben, kapitány – jegyezte meg az egyik csapattársa. 
Seongjin kihallotta a hangjából a kíváncsiságot, de nem hibáztatta érte. Ő maga is kíváncsi volt. Miért pont ennek az épületnek az alagsorában bújtak el?
Kyeongtae nem sokkal korábban jelentette neki, hogy Zeha és a csapata többi tagja látszólag a bevásárlóközpont alagsorába tartottak.
– De uram, van itt valami furcsa…
– Csak kövesd őket tovább, Kyeongtae – fojtotta belé a szót Seongjin. Volt egy olyan érzése, hogy Kyeongtae megpróbálja majd sürgetni őt, hogy minél hamarabb csatlakozzon hozzá az embereivel és segítsen neki. – Hamarosan ott leszek.
Seongjin azonban valami mást tervezett. Addig akarta húzni az időt, amíg Kyeongtae és csapata már teljesen kimerítette Zehát és a társait. Seongjin csak ezután, a legutolsó pillanatban akart megjelenni és beszállni a küzdelembe, hogy hősként tetszelegve fordítsa meg a helyzetet a saját javára.

***

A gyökerekre emlékeztető undok csövek tekeregve hálózták be az épület alsóbb szintjeit. Az alagsor második szintjétől eltérően a harmadik már pontosan úgy nézett ki, mint bármelyik másik normális parkoló – de egyetlen autó sem állt benne. Mindössze különböző építőanyagok hevertek itt-ott elhagyatott kupacokba felhalmozva, ami arról árulkodott, hogy valamiféle építkezés zajlott itt. 
– Ezek az építőanyagok csak megtévesztésként vannak itt – állapította meg Do-geon, miután alaposan felmérte azt a területet, amire rálátása nyílt. Összehúzott szemöldökkel bökött végül egy ajtó felé, ami pontosan a vészkijárattal szemben volt. – Valószínűleg az lehet a bázisuk bejárata.
A tágas parkoló közepén egy magas betonépítményt húztak fel, ami a jelek szerint nemrég készülhetett csak el. Az építmény mesterkéltnek tűnt ezen a helyen, nem illett bele a parkoló összképébe. A fém ajtót, amire Do-geon mutatott, senki sem őrizte. Zeha és társai ennek ellenére nem léptek ki a lépcsőház menedékéből, hanem továbbra is a félig nyitott ajtó mögül kerestek bármilyen veszélyre utaló jelet.
– Mi legyen? – kérdezte végül Do-geon.
– Hogy érted, hogy mi legyen? – fakadt ki azonnal Cein. – Természetesen azonnal vissza kell mennünk és figyelmeztetnünk kell mindenkit, hogy valami készülnek itt. Szólnunk kell, hogy valami különös zajlik lent.
– Nem – vágott közbe Hwan, miközben egy határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót. – Én bemegyek.
– Hé, mégis mit gondolsz, hová mész?! – kapott utána Cein rémülten, és két kézzel belekapaszkodott Hwan karjába.
– Engedj el.
– Nem tehetem – rázta meg a fejét a zöldhajú férfi. – Komolyan azt hiszed, hogy van esélyünk, ha tényleg ez a beomok bázisa? Te is tudod, hogy nincs. Az lenne a legjobb, ha most feltűnés nélkül eltűnnénk innen és visszajönnénk később, miután szereztünk segítséget. 
– Ha a húgom itt van, meg kell mentenem őt – mondta Hwan esdeklő hangon. – Már így is túl sokáig tartott, hogy megtaláljam. Mi van, ha már késő lesz, mire visszatérünk a segítséggel?
– Ha most bemész, lehet, hogy meghalsz – figyelmeztette őt Cein. – Akkor hiábavaló lesz minden, amit eddig tettünk.
– Nem érdekel – szabadította ki magát Hwan Cein szorításából. – A saját szememmel kell látnom, hogy mi történik odabent.
– Rendben – egyenesedett ki Do-geon. – Menjünk.
Jooan vetett egy bizonytalan pillantást Zehára. Úgy tűnt, tőle várta az útmutatást, hogy mit tegyen. Egyikük sem téved, gondolta magában Zeha. Pontosan értette, hogy milyen gondolatok húzódnak meg Hwan és Do-geon elszántsága mögött, de Cein óvatosságát is helyénvalónak találta. Végtére is csak hatan voltak. Ha valóban ez a beomok bázisa és csak ész nélkül berontanak oda, az kész öngyilkossággal ért volna fel.
– Haru – szólalt meg végül a társára nézve, és ebbe a szimpla megszólításba belesűrítette minden gondolatát.
Úgy tűnt Haru megértette mi járt a fejében, mert csak komoran bólintott egyet és a következő pillanatban már lendítette is előre a kezét, amiben a kötele egyik végét szorította. Egy másodperccel később a vörös kötél máris indaként tekeredett Hwan és Do-geon karjai köré, megakadályozva őket abban, hogy akár csak egy lépést is tegyenek. Amikor Haru határozottan rántott egyet a különös fegyverén, Hwan és Do-geon tehetetlenül zuhant a földre, hiába próbáltak meg ellenállni Haru erejének.
– Gyerekek, nézzetek csak magatokra – nézett le a párosra Haru nyugodtan. – Hiszen még engem sem tudtok legyőzni.
– Teszek rá! – sziszegte Hwan összeszorított fogakkal. – Meg kell mentenem a húgomat...
Bármit is akart még mondani, a csikorgó hang, amivel a fém ajtó váratlanul kinyílt, belé fojtotta a szót. Mindannyian elakadó lélegzettel kapták a szemközti betonfal felé a pillantásukat. 
Az ajtón két alak lépett ki az ajtón szorosan egymás mögött. A vonásaik azonnal elárulták, hogy beomok voltak. A füleik pontosan olyanok voltak, mint bármelyik másik fajtársuké, de míg az egyikükét sárga, addig a másikét szürke csíkok színezték – pontosan olyan árnyalatúak, mint a bőrük színe is.
Egyikük sem Bulti volt.
– Mondom, egyszerűen nevetséges – kuncogott a szürke beom. – Tudtam, hogy vad szemei vannak, de ki gondolta volna, hogy valóban megeszi Zahut? Már azt sem tudom, ki a beom valójában.
– Zahu az embereket védve halt meg – tette hozzá a sárga színű beom –, erre ez meg felfalja a holttestét... Félelmetes.
– Talán meg kellett volna ölnünk. Veszélyesnek tűnik.
– Hamarosan úgyis meghal – vonta meg a vállát a másik. – Már jelentettük Bultinak, ő majd gondoskodik róla.
Do-geon és Jooan szorítása a fegyvereiken azonnal erősödött, amikor a beom megemlítette Bultit. 
A két beom a vészkijárat felé indult, de annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették a nyitott vészkijárati ajtóban csoportosuló vadászokat. Zeha és a társai néma pillantásokat váltott egymással. Mindegyikük tekintetében ugyanaz a gondolat tükröződött, Ceint leszámítva, aki kétségbeesetten nézett Zehára. 
– Védj meg! – könyörgött hangtalanul formálva a szavakat ajkaival. 
Zeha hitetlenkedve meredt a zöldhajú férfira. Nem hitte volna, hogy Cein komolyan gondolta a korábbi szavait, amikor a segítségéért cserébe megígértette velük, hogy megvédik őt, de az arckifejezéséből ítélve a fiatal férfi tényleg számított a védelemre. Zeha a fejét rázva csúsztatta kezét a kardjára, majd kurtán biccentett egyet Harunak. Ahogyan csak néhány perccel korábban is tette, a társa a jelzésre most is azonnal előre lendítette a kötelét. Haru támadásával egyidőben Zeha és Jooan a beomok felé vetette magát. 
A két beom jól láthatóan nem számított a váratlan támadásra, és még reagálni is elfelejtettek. Haru kötele a bokájuk köré csavarodott és szorosan összekötötte a lábaikat, Zeha pedig egyetlen határozott vágással kettészelte a szürke beomot a derekánál, miközben Jooan mélyen a sárga beom gyomrába szúrt a lándzsájával, és egyre magasabbra emelte vele a himbálózó beomot. 
A sárga beom fájdalmas morgása visszhangzott a parkolóban. A bestia vadul csapkodott a karmaival a levegőben, majd hirtelen egyenesen Zeha feje felé kapott. Bár a vadász fürgén kitért a beom karmai elől, még így is megérezte őket és látta néhány hajszálát a földre hullani. Ez közel volt, gondolta. 
A fenevad nem adta fel. A kezeivel megragadta Jooan lándzsáját, hogy kettétörje. Az erőlködéstől kidagadtak az erek a karjain, de mégsem volt képes kárt tenni a fegyverben. A lándzsa nem engedett, még csak meg sem hajlott az ellene irányuló erőtől.
– Mocskos emberek... – sziszegte a beom, miközben a fogait vicsorgatta, és Jooan nyaka felé nyúlt. Ezúttal is célt vétett, miután egy nyílvessző suhant át a levegőben Jooan mellett és pontosan a beom homlokába fúródott. A bestia feje hátrabicsaklott, és a kezei is elernyedtek egy pillanatra.  
Hwan nyila volt az, állapította meg Jooan, amikor vetett egy gyors pillantást maga mögé. Hwan addigra már egy újabb nyilat helyezett az íjára, és a következő lövésre készült. Úgy tűnt a harc kezdetével a fiatal férfi is visszanyerte a hidegvérét, akinek a gondolatai mindeddig kétsébeesetten kavarodtak a húga körül. Az íjász a szemeivel követte a célpontot, miközben kiszámolta, mekkora erejű lövésre van szükség ahhoz, hogy leterítse. A következő pillanatban egy újabb nyílvessző szelte át a levegőt. A precíz második lövés után a beom holtan esett össze.
Jooan Zehát keresve fordult el a bestia élettelen testétől, hogy segítsen végezni a másik beommal, Zeha azonban már nem szorult segítségre, időközben ő is legyőzte ellenfelét. Meglepődve látta, hogy Cein a sárga beom holttestén térdelt, és véres tőrét újra és újra a szívébe döfte. Cein szavai méreggel telve visszhangoztak:
– Megöllek titeket. Mindannyiótokkal végezni fogok! Egyesével foglak eltörölni benneteket a föld színéről – mondta gyűlölettől eltorzult arccal. – Ti férgek, mindannyian...
Miközben Cein újra és újra lecsapott, már egyáltalán nem tűnt annak a rémült alaknak, aki nemrég még védelemért könyörgött Zehának. Jooan döbbenettől kikerekedett szemekkel nézett Zehára, aki csak megvonta a vállát, miközben tovább nézte a szürreális jelenetet. Semmi jele nem látszódott annak, hogy Cein hamarosan felhagyna a dühös szúrásokkal. 
Do-geon sétált oda hozzá végül és óvatosan megérintette a vállát. Cein összerezzent az érintéstől, a keze, amivel még mindig erősen szorította a tőrét, megdermedt a levegőben, miközben sebesen hátrafordult.
– Na mi az, engem is meg akarsz ölni? – kérdezte tőle Do-geon egy vigyorral.
– Tessék? – Cein értetlen pillantást vetett a kezeire, amit vörösre festett a beom vére. Lassan pislogott párat és megrázta a fejét. – Ó... Én, nem, én…
– Jól harcoltál. Gyors voltál és ügyes – mondta Do-geon elismerően.
Cein lehajtotta a fejét a dicséretet hallva.
– Semmiség, komolyan.
– Hidd el, tényleg jól csináltad – mosolygott rá Do-geon, miközben közelebb hajolt és elkezdte letörölni a vért Cein arcáról. – De kérlek, töröld le a vért. Félelmetesen nézel ki.
Cein némán hagyta, hogy Do-geon megtisztítsa az arcát, majd lábra állt és magabiztosan kihúzta magát.
– Azt hiszem, most már képes vagyok harcolni – jelentette ki, miközben a fém ajtóra nézett.
– Akkor mi legyen? – nézett körbe a társain Do-geon. – Bemegyünk? 
– Nem lehetnek sokan, ha ekkora zaj után sem jöttek ki még többen – tette hozzá Jooan elgondolkodva.
Zeha bólintott.
– Rendben, menjünk.
Habozás nélkül kinyitották a fém ajtót, de amint beléptek rajta, a szemeik láttára szabadult el a pokol.


Vége a 18. résznek.
A következő rész fordítás alatt van. 

0 Hozzászólás